A kutyák készen voltak, a segédeink készek voltak és én is készen voltam idegileg. Nóra is kicsit aggodalmaskodott, de a kutyák indultak mi meg nem akartunk lemaradni a mókáról. Meg a szánról. Bevackoltam magamat a szánba, körbevettem magam valami halott állat bőrével, Nóra fellépett ahova kellett, aztán hajde. Elöl ment a fővezér szán és mi őket követtük. Így adott volt az útírány és a sebesség is, szóval elég volt csak a fékezéssel meg a kanyarokkal törődni. Ami bőven elég volt!. Azt nem tudom leírni Nóra hogyan élte meg, de a vigyorából ítélve élvezte a kalandot. Inkább többet fékezett mintse kinyiffanjunk, amiért hálás vagyok. Gondolom ő is. Az első negyed órát végigparáztam, de Nóra hősiesen helytállt, így nem markoltam szét a szán oldalát az út további részében. A terep elég lapos volt, csak itt ott dombos és a kihívást is inkább az adta, hogy nem volt szép jó kis hó, hanem inkább jeges volt a felszín. Belefutottunk pár emelkedőbe, ahol a kutyák egyedül nem tudták felhúzni a seggünket, meg a szánt, ezért Nórának le kellett ugrania és kicsit segíteni tolni a szerkezetet. De a kutyák úgy tepertek mintha sose fogyna el az energiájuk. Később megtudtam, napi 100-120km-t is képesek rohanva megtenni. Ritka jószágok. Tépnek mint az állat. Iszonyú erő van bennük. 6 kutya húz két embert plusz szánt és akkor is tépnek miközben satuféken van a szán. Párszor úgy éreztem, hogy szántunk mintsem siklunk. A kézifék dolog egy vasfogú cucc volt ami csak úgy tépte fel a havat. Vagyis a jeget. Meg a földet.
Nóra a végére már annyira belejött, hogy nekem már csak a suhanásra kellett figyenem és gyönyörködhettem a tájban. Fel, le, jobbra, balra. Néha mindezek egyszerre. Ami gyakorlatilag lehetetlen, de én néha úgy éreztem, mintha minden irányba haladnánk egyszerre. Azért a szán se egy bőrüléses limuzin. Recseg, ropog, nyúlik. A seggemet nyilván szétültem. És ne felejtsük el a norvégiai langyos -10fokot. De rohadtul élveztem ahogy suhanunk és a táj is ugyanolyan sebességgel suhan mellettünk.
Pontosan nem tudom mennyit szánkózhattunk, lehett úgy 1 óra talán. A távolban feltünt egy kis sátor, ahol megálltunk ebédelni és cserélni. Ebből az egyikre nagyon vágytam. Nem nehéz kitálni melyikre. Éhes voltam.
Kutyákat leparkoltunk, konkkkkrétan kikúsztam a szánból és örömmel konstatáltam, hogy túléltük a kalandot. Eddig legalábbis.
Betértünk a sátorba ahol a vezetőnk már az ebéden dolgozott. Azért az átfutott az agyamon, ha most kezd el levest főzni, tuti nem érünk haza naplemente előtt. De nyilván nem elöszőr csinálja az arc és instant levessel készült. Csak vizet kellett forralni és kész. Na jó, azért nem zacskós levest kaptunk. A belevalók már előre meg voltak főzve, így igazi meleg zöldséglevest majszolhattunk a meleg sátorban. Hozzáteszem az én tálkám, ami fából volt, enyhén törött volt, így mindenemen folyt a leves. Sebesen kellett lapátolnom, hogy több kerüljön az arcomba mint a gatyámra. De fincsi volt, így kértem mégegy törött tálnyit. Rajtunk kívül még volt egy norvég párocska is a sátorban, ha jól emlékszem. Mármint arra emlészem, hogy ott voltak, csak arra nem hogy norvégok voltak-e, mert valahol a beszélgetés közben elvesztettem a fonalat, mert a csöpögő levessel voltam elfoglalva. De ajánlottak pár jó helyet a finneknél ahol szépen, majdnem mindíg lehet látni a sarki fényt. Nóra másik álma. Mondjuk azt én is szívesen megkukkantanám egyszer.
Elfogyott a leves, meg már a kutyák is mentek volna, így eljött az én időm. Gondoltam felajánlom Nórának, hajtson újra, biztos örült volna egy második körnek. De most már nem hátrálhatok meg! Csinálni kell. Átfutattam az agyamon az instrukciókat, meg Nórát is kikérdeztem mire figyeljek. Nem lettem okosabb, de végül is mi baj lehet? Max borulunk. Nem borultunk. A másik párocska viszont igen. Szerencsére nem lett bajuk és láthattam, hogy nem nagy para egy balra borulás, szóval a kutyák közé csaptam. Tépjünk csak, ami a csövön kifér! Jókat farolgattunk és csúszkáltunk, dobott a szánon a terep rendesen. Azért figyeltem arra, hogy a felénk száguldó sziklákat éppen csak elkerüljem. De jó móka kutyaszánt hajtani. Jobb lett volna több hó, meg esetleg erdő, de majd legközelebb. Viszont az agyam ezerrel pörgött azon, vajon mi kell ahhoz, hogy hivatásos kutyaszánhajtó lehessek a norvég ligában?
Egyben visszaértünk nagy mosolyokkal az arcunkok. Pontosabban az arcunkra fagyott a mosoly olyan kurva hideg volt. Nóra meg is fázott és nyomta az ágyat pár napig miután visszatért otthonába. Én megúsztam az ágynyomást. Érzékeny búcsút vettünk a kutyáktól, visszaadtunk a rucinkat, aminek a zsebében hagytam egy jó kis csokit a következő delikvensnek. Nyilván nem direkt, de azért Nórától kaptam egy szúrós tekintetet az autóban, miután szomorúan konstatálta, nem lesz csokievés. De szerencsére nem egy csokira tette fel a napot, így volt tartalék. De ezek után nem sok mindent bízott rám. Megértem. Nem egyszer hozta utánam a motyóimat. Ezt egy életre megjegyezte. Rám. Semmit.
Még volt pár óránk naplementéig, így visszakocsikáztunk Rjukanba mivel mást nem nagyon lehetett csinálni a környéken. A hegyek nem olyanok, hogy csak felrohanunk rájuk, kiépített túrautakat meg nem találtunk. Azért megálltunk azokon a helyeken, ahol legutóbb voltam és megcsodáltuk a jégfalakat és sétálgattunk is egy kicsit.
Rjukanban betértünk egy kajáldába egy sütire. Bár ne tettük volna. Én kértem egy sárga színű valamit. Megkérdeztük az milyen süti? Nem tudták. Dehát csak áll valamiből? Állt. Minden volt benne ami nem természetes eredetű. Minden.
Mintha direkt úgy csinálták volna, hogy semmi ne legyen benne ehető. Valahol félúton volt a kátrány és a citrom ízvilág között. De megettem. Meg ittunk jeges vizet.
Más nem nagyon maradt meg abból a helyből. De mintha Nóra evett volna valami csokis szerű dolgot. Talán kávét is ittunk.
A nap már elunta a napot mire végeztünk és úgy döntött fuck it, ennyi volt. Hazafele vettük az irányt. Előtte bolt. Aznap este főztem. Bélszin stroganoff volt a menü. Bélszín ugyan nem volt, helyette viszont pirítottam bacont. Fűszerekből sem állt sok rendelkezésünkre, ezért kurva sok rizst főztem, gondoltam úgy nem tűnik fel a só-bors combó hiánya. Feltűnt. Nem volt szar, de azért messze volt attól amit a dimplomavizsgámon főztem.
Az este hátralévő részében megtanítottam Nórát Shithead-ezni. Aki nem ismerné, ez a leggyógyabb kártyajáték a világon. Kb 3 perc megtanulni és ennyi ideig is tart azt élvezete. Igazi részeg günyejáték. Ezért is Shithead a neve. Lenyomtunk pár partit, és mivel én rutinos Shithead-es vagyok, Nóra sajnos alulmaradt a játékban. De kit érdekel? Eltöltöttük valamivel az időt. És ha jól emlékszem mégegyszer vacsoráztunk miközben valalmi hollywood-i kalandfilmet bámultunk. De lehet az másnap volt. Azért fura, hogy nem emlékszem pontosan mi mikor volt. Mintha egy hónapot töltöttünk volna el két nap helyett és összefolynak az emlékek.
Már csak a szunya maradt. Meg nekem a félóránkénti hugyozás mert kicsit besöröztem. Kurvára nem volt kedvem 100 métert gyalogolni a sötétben, ezért felbátorodva megnéztem a házikónk mögötti kis kerti budit. Hát szarrá volt fagyva minden. Nem igazán értettem hova kellene állnom meg honnan merre céloznom, így inkább az egyszerűbb megoldást választottam. Minden egyes hóba hugyozás után eszembe jut a klasszik ,”ne együnk sárga havat” mondás. Kíváncsi lennék, aki kitalálta evett-e ebből az igazán különleges csemegéből vagy csak elgondolkozott rajta miközben sárgára festette a havat. Nekem még nem “sikerült” sárga havat ennem. Mondjuk nem is szerepel a bakancslistámon.
Reggelre, én, az elöző naphoz hasonlóan, megfagytam. Viszont nem kellett sehova rohannunk, így maradt idő kiolvadnom meg reggelit készítenem. Ugyan nem egy amerikai reggelit teremtettem, de elégedetten szolgáltam fel a ham and eggs-et. Szép lett. Mindíg elcsodálkozom, ha másnak csinálom, mindíg olyan szépen egybemarad a sonka és a tojás. Amit magamnak szánok, az mindíg szétesik a picsába. Lehet összetartja a másik iránt érzett szeretet. Ebből is látszik, jobban kellene szeretni magamat.
A teljes két napból hátravolt még egy, pedig már úgy tünt egy hete ott vagyunk, annyi izgalomban volt részünk. Ízire vettük az utolsó napunkat. A házban lévő egyik papírosról megtudtunk, hogy a Gaustatoppen tetején (Gausta hegy) remek waffle-t árulnak. Mivel oda úgy is fel akartunk menni, legyen. Autóba pattantunk és újra irányba vettük Rjukan-t. A hegyet se volt nehéz megtalálni mivel elég nagyocska (1800m) és hát pont a tövében fekszik Rjukan. Egy ideig, kb 800 méterig, fel lehet kocsikázni. Utána két lehetőség van csúcstámadásra: gyalogosan, vagy a hegybe vájt kisvonaton. Jobb lett volna sétálni, de fingunk nem volt a hóhelyzetről és elég sokan sítalpakkal vágtak neki az útnak, így jobbnak tűnt vonattal menni, ha nem akartunk félúton nyakig elsüllyedni a hóban. Hát, nem sok helyet hagytak a vonat körül. És a vonaton belül se. Lehet azért mert az egészet nepáli vendégmunkások építették, ők meg elég aprók a norvégokhoz képest. De lehet hogy csak így spóroltak a már akkor is drága költségeken.
Miután beültünk úgy éreztem magam mint egy videójátékban. Elindultunk, egy ajtó kinyílt, egy másik mögöttünk bezárult, majd zakatolás a hegy gyomrában. Egy fura figura meg huzogat meg nyomogat gombokat. Már csak a mérges trollok hiányoztak. Miután felértünk nyilván megvizsgáltam a mérnöki csoda minden szegletét. Elégedett voltam. Jó munkások a nepáliak. Szép munka!
1800 méteren azért fos az idő. Nórának csak az orra látszódott ki, annyira be kellett öltözni. Jó, nem meglepő télen, de azért na. A kicsi vonattól még egy kicsit kellett sétálni a hegycsúcsra, amiről később kiderült nem is a hegycsúcs volt. De a legnagyobb csalódást a waffle-es okozta. Egyszerűen nem volt. Legalább lett volna. Akkor is ha szar. Semmi nem volt a hegy tetején pár hasonlóan szétfagyott túristán kívül. A klotyóbol is csak a WC felirat látszódott ki, akkora hó volt. Én még bolyongtam egy kicsit, hogy meglegyen a napi best of fotóm. És ha már waffle nincs, bámészkodtunk egy kicsit. Végül is azért (is) jöttünk.
Miután szétfagytunk a picsába, újra beültünk a videójáték díszletbe és lerongyoltunk a hegy aljába.
Hazefelé még beültünk egy közeli síközpont kávézójába ahol ettünk egy-egy pizzát és Nóra ivott egy habcsókos kávét. Máshogy nem tudom megnevezni azt a szöttyöt. Kávé alap, majd rá habcsók, plusz mindenféle cukros motyó. Rettentő furán nézett ki, de gondolom ez volt az ördögi marketing része. Kaja, kávé, aztán tipli.
Hazefelé még beültünk egy közeli síközpont kávézójába ahol ettünk egy-egy pizzát és Nóra ivott egy habcsókos kávét. Máshogy nem tudom megnevezni azt a szöttyöt. Kávé alap, majd rá habcsók, plusz mindenféle cukros motyó. Rettentő furán nézett ki, de gondolom ez volt az ördögi marketing része. Kaja, kávé, aztán tipli.
Őszintén megmondom, ha Rjukan-ba nem jégfalat mászni vagy síelni megy az ember, nem sok minden más lehetősége van. Kirándulni nem nagyon lehet. Vannak ugyan hegyek, de azok inkább nyáron vannak nyitva. Van pár múzeum dolog, ami a vízerőművekről szól, mivel itt épült a világ legnagyobb hydroerőműve 60 éve. Mármint akkor az volt a legnagyobb, Ma már nem a legnagyobb. De lehet, nem tudom. Sok a vízesés errefele ezért is épült. Ergo ezért is jár ide ennyi arc jégfalat mászni. A kutyafarmos csávót is kérdeztük mit lehet itt csinálni, de azon kívül hogy ülljünk be egy kávézóba nem sok minden más jutott eszébe. Be is ültünk kettőbe. Szóval az is pipa.
Este már nem akartam újra szart főzni ezért beültünk az egyetlen pubba Rjukanban. Rendeltünk egy hatalmas pizzát mert torkosak voltunk, de már a felszolgálásnál jelezték hogy el lehet csomagoltatni ha nem bírjuk megenni. Nem is bírtuk. El is vittük. És ott is hagytuk másnap reggel a hűtőben. Annyira korán kellett indulnunk másnap, hogy nem tudtuk eldönteni vigyük-e vagy ne. Hazaérés után gyors szunya, mivel másnap délelött már repültünk is vissza Budapestre és Rjukan még mindíg 3 órára van Oslótol. Nem lett közelebb a két nap alatt míg ott lófráltunk. És nyilván éjszaka elkezdett havazni csak hogy jól bekavarjon és hamarabb kelljen elindulnunk.
És ennyi elég is a norvégiái trippjeimből. Azt hiszem kimerítettük Rjukan-t és környékét. A reptéren még akartunk enni a fahéjas csodából, de kurva lassan nyitottak ki, pedig többször is visszamentem szúrósan nézni, mert Nóróból kezdett az élet elillanni. Nem hatotta meg őket a kitartó próbálkozásom, így csoda nélkül maradtunk. Kárpótlásul a repcsin vettem egy üveggel abból a ginből amit odafele ittam. Még aznap el is fogyasztottam kedves barátaimmal. Nem húzta sokáig az üveg. Én annál inkább tovább bírtam, úgy reggel 8-ig, mivel aznap volt névnapom és ezt ugye mindenki megünnepli a Földön. Néha még én is. Nóra sajna a norvég trip végére teljesen lebetegedett így ő inkább át-Neocitránozta magát 2019-be.
Hátrahagyott tárgyaim
- semmit nem hagytam el! (hála Nórának)
Költségek
(3 éjszaka, 2 netto nap)
- Repjegy: £400 (145.000HUF) Budapest-Oslo, Wizzair)
- Autóbérlés, benzin: £220 (80.000HUF)
- Szállás: £80 (30.000HUF)
- Kaja, pia, mulatság: 1600 NOK (52.000HUF)
- Kicsi vonat jegy: 780 NOK (35.000HUF)
- Kutyafuttatás: €250 (80.000HUF)
Összesen: £1165 (422.000HUF) +apró
Kutyafuttatás: Haukeli Husky
Szállás: Koselig Hytte, Rjukan
Utazás: Norwegian Air, Hertz
(az egyetlen) Pub: Huset Pub Rjukan
