Újabb ‘volt’ fővárosba keveredtem. Ezúttal Kyotoba. Sőt nem is egyszer, mivel Kyoto Osakától 35 percre van vonattal és inkább ingáztam párszor mintsem kihagytam volna egy esti edzést.

Elérkezett a nagy nap, amire mondjuk előre nem készültem, de ha már eljött, hát legyen. A dojoban addíg rágták a fülemet, hogy beneveztem a 42-ik Kansai Aikido bajnokságra.

Osakán kívül azért még szeretnék pár helyre ellátogatni, de mivel az aikidon van a hangsúly, és minden este van edzés, csak azok a helyek jöhetnek szóba ami max 1-1.5 óra vonatúttal megközelíthető. Szerencsére van mit nézni a környéken így vonathoppingolhatok kedvemre.

Mivel közeleg az a nagy nap amikor jól földbedöngölnek kedves japán barátaim, úgy döntöttem jó ötlet lenne megnézni hogyan is zajlik egy ilyen verseny igazából mert, megmondom őszintén, élőben még nem láttam. Csak lássam már mi vár rám! Pont volt egy, helyi egyetemek között zajló verseny egy közeli városban, ami kiváló alkalomnak tűnt egy terepszemlére. No, nem sok új infoval gyarapodtam, ugyanis lemaradtam az egészről. Typical.

Japánba érkezésem és a kultúrsokk után az eredeti tervem az volt, adok magamnak 3-4 napot, hogy hosszászokjak a klímához és csak utána látogatok el a dojoba. Magyarul jószokásomhoz híven halogattam az egészet, merthát be voltam szarva rendesen.

Ezek a japánok tényleg nagyon aprók. De nem csak mint emberek, hanem az egész ország. Mintha a rendes világ 3:2 arányban lenne leképezve. Minden pici. Vagy én vagyok csak nagyobbacska. A fejemet rendszeresen beleverem a szobám ajtófélfájába, de a vonatajtók keretei is hasonlóan kényesztetnek.

Konkrétan finnngggom nincs mi folyik körülöttem. Azt nagyjából tudom, hogy Japánban vagyok. De akár lehetnék egy másik bolygón is. Mindig is szerettem volna egy olyan korban élni, ahol a csillagközi utazás már valóság, mert sajnálom, hogy én már nem látogathatok el más bolygókra.