Csavargások a Föld nevű bolygón

Köpcös, törpök között

Ezek a japánok tényleg nagyon aprók. De nem csak mint emberek, hanem az egész ország. Mintha a rendes világ 3:2 arányban lenne leképezve. Minden pici. Vagy én vagyok csak nagyobbacska. A fejemet rendszeresen beleverem a szobám ajtófélfájába, de a vonatajtók keretei is hasonlóan kényesztetnek. A kapaszkodó karikák kb köldök magasságban lógnak, és a lógó hírdetések is rendszeresen akadályoznak a kiltásban. Egyik utazás során beálltam egy néni elé. A köldököm körül volt a bolytos sapkájának legfelső csúcsa. Ne vicc. Kicsi fura szitu volt, hogy a zsebem magasságában nézelődött. Ezt ő is észrevett. Felnézett. Kacagott egy nagyot. Én is.

Mondjuk a szobám, a termetemhez képest elég szellős, és a tulaj nagyon figyelmes volt, hogy a szokásos 30centis asztal mellé azért becsempészett egy normális, mondjuk inkább európai, asztalt és széket. Bár szerintem azokat is egy holland óvodából importálták. A WC-t meg már nem is említem. De azért, hogy éreztessem a méreteket, a Number 2-nál, kicsit úgy érzem, mintha a szemközti falon térdelnék. De legalább van a fejemnek egy kényelmse támasz. Ja, és a mosdó tálcánál könnyedén térdet tudék mosni…

Amúgy a lakásban jól elvagyok, remek minden, meg is hosszabbítottam december végéig. Nem keresgélek, teljesen jó lesz ez nekem. Lehetne olcsóbb, de amiket láttam azok kisebbek és messzebb is voltak a dojotól és most az a fő szempont. Mondjuk az ágy elég puha, így inkább a földön alszom, de szólók a gondnoknak hogy jó lenne valalmi keményebb cucc, mert ez nem tesz jót a hátamnak. Lakótársakkal nem sokat találkozom, nagyon más ritmusban élünk. Van egy nálam egy fejjel magasabb és kétszer olyan széles angol gyerek aki táncot és nyilván angol tanít. Elvileg itt lakik a barátnője. Vagy nagyon rejtegeti, vagy csak kamuzta hogy van csaja mert még egyszer nem láttam. A japán párocskából is csak a srácot láttam párszor, de akkor is nagyon el volt foglalva a tv nézéssel és egy ‘hai’-nál tovább nem jutottunk. Ez vagy a japán verzió a ‘hello’-ra vagy valami egészen más. Igen-t is jelent, meg még vagy 30 más dolgot is attól függően mikor hogyan mondja valaki. De még a hangsúlytól is. Mert ebben a fránya nyelvben még az intonáció is megváltoztatja a szó jelentését. Van egy szó, aminek ha a kiejtés közben felvisszük a hangsúly akkor házat jelent, de ha le, akkor villanykörtét. Vagy vmi hasonlót. Még jó hogy az nem változtat semmit, hogy férfi vag nő mondja. A lakás pont szembe van egy iskolával, reggelente jókat mosolygok a kölkökön. Bár lehet, ezzel vigyáznom kéne, mert még a végén rámküldik a zsarukat, mert egy félmeztelen szakállas arc az ablakból fotózgatja a gyerekeket.

Találtam egy jó kis kávézót itt a közelben, ami a reggeli rutinommá vált. Osakában jó kávét találni nehéz. Van ugyan a fos ‘lánc’ kávé, meg az automatából kijövő dobozos lötty. De ide is eljutott a hipszter kávéfogyasztás, szóval van egy frankó hely ahol reggelente összegyűlik a helyi nem japán közönség.  Laptop és az elengedhetetlen iszonyú fontos vagyok arckifejezés. Már csak az összetekert jógaszőnyeg hiányzik. Az egyetlen furcsa dolog, hogy japán lányok dolgoznak a pult mögött. Ők viszont helyesek. Én gyakorolom a japánt, ők meg az angolt. Mindenki jól jár. De már összemosolyognak mikor jó reggelt kívánva belépek a helyre. Lehet azért mert mindig mást mondok. Ja, és már törzskárytám is van! Amúgy ez a reggelizés dolog nem nagyon megy itt. Eleve semmi nincs nyitva 9 előtt. Jó, azért nem vagok egy hajnalibogár, de nekem 7kor edzés, szóval valamit ennem kéne. Elmentem egy utikönyvek által javasolt regellizőbe. 10kor nyit. Az már brunch. Olyan 1940-es évek amerikai hangulatot, szerettek volna, idézni. Azon kívül hogy a dekor régi, meg a felszolgálók tényleg valamiféle amerikai-japán fúziós ruhát viselnek, nem nagyon emlékeztetett amerikaira. Itt is annyira picik voltak az asztalok hogy konkrétan nem fért be a lábam az asztal alá. Hát, nyakamban a lábaimmal se ettem még pálcikával rántottát.

Az olvasás is egyre jobban megy, és lassan már nem idegesítenek a fura jelek, ami nem azt jelenti, hogy értem őket, de eljutottam az ‘ahh, f–k it’ állapotba. De azért az állomások neveit már majdnem mindíg el tudom olvasni. Sajna a ‘majdnem’, nem elég. De angolul is ki van írva, így nincs para. Meg amúgy se, mert egzelőre kb egy vonalat használok 4 megállóval, szóval ez, egy hét után már egy tevének is menne. A jegy és bérlet rendszert is sikerült megfejtenem. Eltartott egy ideig, de mostmár tényleg elég logikusnak tűnik. Többnyire napijeggyel rodeózók, mert ez a legolcsóbb variáció, de azért van mágneskártyám is ha csak egyszer megyek aikidozni egy nap. Viszont azért az baromira jó, hogy azt a mágneskártyát nem csak a helyi metrón lehet használni hanem pl bizonyos vonatokon is. És még jó Kyotóban, Tokyóban is, de azt majd elhiszem ha már ott vagyok.

Egyelőre Osakat próbálom felderíteni, van itt is mit nézni, de azért jó be kell osztani az időmet, mert ha minden nap edzek, és csak max 1-2 napot akarok kihagyni egy héten akkor nem sok időm lesz más városkákba elnézni. Ezért is döntöttem úgy, hogy szerda és vasárnap lesz a pihi nap, vagyis inkább a nem edzek nap, és akkor elutazok más városokba. Így is lett, hogy múlt szerdára Nara városka volt betervezve. Nara kb 40 perc vonattal, vagy 15 a kurvagyors vonattal, de az kb 5ször annyiba kerül, úgyhogy inkább bambulok 25 perccel tovább. Nara arról híres, hogy ott van egy 3 m magas aranybuddha, meg vagy 100 templom és amúgy is a legrégebbi spirituális hely, plusz valami park ahol a szarvasok szabadon rohangálnak. Ja, és hogy Nara volt az első fővárosa japánnak. Na ebből én semmit nem láttam. Mármint nem csak a szarvasokból hanem egész Nara-ból cakk pakk, mivel a természet úgy dönött hogy 6 nap napsütés és 25 fok elég egy héten, kell 1 nap eső és hideg. Nem sikerült jól egyeztetnünk mert ő ezt szerdára iktatta be, szóval maradtam Osakában. És ha már esik, akkor marad a bevásárlóközpont és a zárt helyek arzenálja. Ezeket nem gyengén gyűlőlöm, de hát ez is a város része szóval hajrá. Hát nem csalódtam. Szar az egész. Mármit jó annak aki szeret vásárolgatni. Van minden nyugati márka, azok pláne nem érkedelnek. Próbáltam keresni valami helyit de az nem nagyon megy errefele. Itt mindenki nyugati akar lenni. Pl van olyan fotódoboz, vagy minek hívják, ami átalakítja az arcod, hogy ne legyen olyan japán. Viszont volt pár áll-leeső pillanatom. Nyugat ide vagy oda, 3 emeletes Starbucks-ban még nem voltam. De 7 szintes manga könyvesboltban sem. És csak ezek után jött a csoda, ami láttán már tényleg elszédültem. Hallottam, hogy van egy elég nagy elektronikai áruház, Yodobashi. Konkrétan akkora hogy a metrómegállót is úgy hívják. 7 szint és én még ilyet nem láttam. Mint egy 5 éves gyerek aki betévedt egy végtelenített cukorkaboltba. Én ilyen cuccokat online veszek mert ott ugye kimeríthetetlen az árúfajta. Na ez olyan volt mintha virtuálisan feltévedtem volna a világhálóra és kedvemre válogathatnák úgy, hogy mindent összetaperolhatok. Minden, de minden fényképezőgép márka megtalalálható. Ez még nem lenne elég, hogy padlót fogjak, de az, hogy a Canon, Nikon, Sony, Pentax és a többi kamera minden, leírom megegyszer, minden optikája és kiegészítője kapható, az már azért nem kispálya. Ez kb legalább 300 optikát jelent alsóhangon. Nade, itt jön a csavar! Ezek közül mindegyik, leírom ezt is mégegyszer, mindegyik kipróbálható!!! na ilyet, még nem értem. Jó, akit ez nem érdekel az nem érzi át. Én pasi vagyok elég erős fotócuccvásárló hajlammal. Azért nem vásárolók üzletben, mert macera megkérni az eladót, hogy ugyan menjé már be az irodába, hozzad a kulcsot, hogy a vitrinben kiállított cuccokat megnézhessem. Aztán ott áll mellettem 3 centire, hogy nehogy elrohanjak a 2 kilós és 1 millát érő géppel. Na itt ez nincs. Ott vannak szépen nagyság szerint sorbarakva. Próbálgassad. Ezen a gépen, azon a gépen. Bármi. Háááát. Pikk pakk eltelt 3 óra mire mindent kipróbáltam… és ez egy szint kb egyötödét foglalta el. Ezermillió fotóstáska, állvány, kütyük és mütyük. Beleszédültem. De tényleg. Soha a büdös életben nem láttam még ennyi cuccot egyszerre. És ugyanez várt volna rám, ha tovább mentem volna. Számítógépek, tv-k, hifik, hangfalak, órák stb. mind külön szinten. Kifelé, vállamon a legújabb fotóstáskámmal, azon agyaltam, hogy hol a francba tárolják ezt az irdatlan mennyiségű cuccot? Mindből többet nyilván.

Ezek után már semmi másra nem vágytam mint egy kiadós ebédre. Nem mintha nehéz lenne kajafelvevő helyet taláni Osakában, de én egy bizonyos piacot kerestem, ahol állítólag remek a kaja és főleg helyi dolgokat csinálnak. Mondjuk nekem tök mindegy, úgyse tudom mit eszek. Itt jött a következő ámulás bámulás. Úgy ledermedtem a piac közepén mint aki állva éhenhallt. Az kb 20 méterről lerítt rólam, hogy még életemben nem jártam itt, kurva éhes vagyok, és hogy fogggalmam sincs mi micsoda. Azért erőt vettem magamon és kétszer körbejártam a helyet, hogy tuti a legjobb döntést hozzam. Mihez képest? Egyefene, találtam egy helyet ahol volt sashami, ez sushi minusz a rizs, ergó nyers hal két darab hínárszál kíséretében. De milyen nyers hal! Egyrészt nem tudom, másrészt rohadt finom. Ennél frisseb nem lehet. Ott nyitogatta a halat előttem a pali. Pár dolgot azért felismertem. Lazac, tonhal, szent jakab kagyló, meg rákocska. A többi nem tudom mi lehetett, de tuti vizi életet élt. Kagylót és rákot nyersen még nem ettem, de ezek után nem is értem mi a francnak kell megsütni. Vagy főzni. Jó ez így! A biztonság kedvéért vettem egy sört, ha nem csúszik, rásegítek. Nem kellett, de pont jó volt. Említettem már hogy pici minden? No, leültem egy asztalhoz, értsd egy 30 centi széles fél méter hosszú deszka, amihez járt úgy 10 hokkedli. Én kapásból elfoglaltam az asztal felét, de jött egy 6 fős család akik simán leültek hozzám. Azt nem mondom, hogy kényelmesen elfértünk, inkább családias volt a hangulat. Annyira, hogy az apuka az egyik tonhalamat elcsente, mert azt hitte az az ő tálkája. Nem szóltam, belefér. De a sörömet közelebb húztam. Tuti ami tuti.

Ezek után, már jóllakottan újra körbejártam a piacot, édesség után kutatva. Teljesen rákattantam a cukorra. Itt nem lehet kibírni. Nyilván semmelyiket nem ismerem, kivéve a takonnyá főzőtt barnarizst, de mindegy is. Találtam vmi fehér, nyúlós, eléggé ragacsosnak és cukrosnak tűnő pálcikákat. Jó lesz. Nem lett. Íze nem volt, csak cukra. Ja és értelem szerűen ez is takonnyá volt sütve. Vagy valamizve. Az tuti hogy ezen a piacon még elő fogok fordulni, mert még rengetek az ehető. Láttam tengeri sünt bontó férfiakat, homárlábakat tördelő asszonyokat, gömbhalat sütögető öregapókat, polipot nyársra húzó anyókákat, valamit forgató tekergető fiúkat, lányokat. Viszont kellemetlenül drágák a cuccok. A sün pl közel 3000Yen. Ami úgy 7000HUF és azért akkor adag jár, hogy ha nem figyelsz oda rendesen, nem is veszed észre. De tényleg. Nem sok húsa van annak a jószágnak. És ahogy elnéztem elég macerás is megbontani. Először levagdossák a tüskéket, aztán kinyit, majd jól megmos, és hopp ott van 4 darab babszemnyi cucc. Tessék, 3000Yen lesz. De sorok kígyóztak a standok előtt szóval valamit csak tud a sünci. Ja és láttam akkora homárlábat mint a jobb karom. És az neki csak ez végtagja. Mondjuk abban sincs sok hús de az legalább baráti áron volt. Jó hangulatú kis piac. Ment a nyűzsgées, mindenki adott, evett, ivott valamit.

Az eső is eláll, így kicsit kidugtam az orromat a szabadba. Osaka ezen részét Namba-nak hívják, amolyan túrista centrum. Kicsit olyan mintha összemosták volna a Westendet a Keletivel, megfűszerezve egy kicsit a Váci utcával. És nyilván teljesen más. Japánban minden más. A minden alatt minden értendő. De minden. Semmi sem olyan mint amit megszoktam, vagy ismernék. Ismerős, de más. Ugye eleve kisebb, de a legfeltűnőbb az hogy színes. Nem csicsás, hanem ízlésesen színes. Talán kicsit túltolták, de még belefér. Minden világít, zenél, csipog, villog és a többi. Még a tűzoltó autó sem szirénázik, hanem zenél. Így közeleg. Nem a szívbajt hozva az utca emberére. Csak kedvesen, figyelmesen. Szerintem itt még a tűznek is meghajolnak mielőtt eloltják. És a visszajárót a boltban sem csak úgy odabasszák a pulta, hanem szépen meghajolva, két kézzel fogva átnyújtják a blokkot, majd a pénzt. De úgy mintha valami ezer éves műtárgyat adnának át. A zacskóba is szépen beletesznek mindent. Elrendezve. Na ettől kész vagyok. Olyan kurva rend és tisztaság van ebben a városban, hogy a kuwaiti barátaimat szívesen elhoznám ide egy továbbképzésre. De tuti nem értenék. Még én se fogom fel. Ilyen tiszta várost én még nem láttam. Nincs egy rohadt csikk se a földön. Se egy pöszök. Semmi. És hogy történik a csoda? Baromi egyszerű a dolog. Egyik reggel szemtanúja voltam a dolognak. Munka előtt az irodisták, diákok, vagy bárki aki háztömbben dolgozik, kimegy egy szatyorra és csipesszel a kezében és összeszed mindent amit nem oda való. Csikk, papírfecni és a többi. DE, még a letört ágakat, levelek is szépen összeszedik. Ja, és nyilván szelektív hulladékgyűjtés megy. Ez alap. Ha látok bármi szemetet a földön esküszöm lefotózom. Nincs. Nincs szemét, egyáltalán. Nincs rágó nyomat a járdán, nincs eldugulva a csatorna. Semmi. Úgy néz ki a város mint amiről most húzták le a foliát. Persze a házak, járdák öregednek, elhasználódnak, de az része az életnek. Szóval nem steril a dolog, hanem irtózatosan tiszta. És rendezett. Láttam egy hajléktalan fickót, vagy legalábbis egy szegény embert, mert lehet van hol aludnia, de nyilván nem 3000Yen-es sünikét csemegézik. Esküszöm, a bevásárló kocsiján el voltak rendezve a cuccok. Nem csak ráhajigálva. Nem, szépen rendben. Szerintem ezt úgy beléjük nevelik, hogy akárki akármi lesz az emberből itt akkor is rendezett lesz maga körül az élet. Nem tudom ez honnan jöhet, de egyszerűen benne van a levegőben. Az egész város nyugodt, az emberek nyugodtak. Jó, nem látok bele családi dolgokba meg igazából ez mind csak a feszín, de akkor is, van valami nyugtató az emberekben. Lehet hogy elfojtanak mindent, de az az erzésem hogy nem. Egyszerűen rendezettek. Nemtom. Lehet később még változik ez az érzésem. Meglátjuk. Na és az utazás. Hát az angol barátaimat is elhoznám ide. Megmutatni nekik, hogyan kell metrózni. Beszarok. Szépen sorba állnak az ajtó előtt. És erre van figyelmezető jelzés a peronon, hogy szépen hova kell állni. Mindenkinek jut egy pötty és oda. Állj odébb, mert ott leszállnak. Ide ne mert itt jönnek mennek az emberek. Ok, lehet hogy ez gyerekes. De működik! És nyilván egy idő után a jelek már csak a magamfajta túristáknak vannak. A helyiek tudják mi hogy megy.

És közvetlenek az emberek. Nincsenek befeszülve. Nyilván itt a nagyvárosban nem feltűnő egy kopasz(ka), szakállas fehér ember, van pár belőlünk, nem néznek rám ferde szemmel. Vagyis hát pont úgy néznek:) Mondjuk a gyerkőcök folyton lefagynak amikor meglátnak. Ledermednek. Remélem nem okozok nekik maradandő sérülést. De helyesek, ahogy állnak és meredten bámulnak. Ez meg mi a franc? Egyik szabad délután elmentem megnézni a híres osakai várat. Állítólag ez az egyetlen látnivaló Osakában, legalábbis vár szempontjából. Leültem az egyik padra, vettem bento-t, előre dobozolt kaját, ez itt menő, és leült mellém egy pasi. Mondjuk ő pont kínai volt, de az most lényegtelen. Pont ugyanazt vette, ezen jót mosolyogtunk és dumálgattunk. Kiderült, több mint 100 országban járt már, és a felesége kedvenc városa Budapest. Ezen kívül tudja hol van Pécs, meg Győr, és hogy ki volt Liszt Fernce. Szóval eléggé képben volt a figura. Hát, jobban mint én. Kértem pár tippet miket érdemes megnézni. Azokat meg is fogom, legalábbis ami a környéken van. Tőle tudom hogy ez a vár egy nagy kamu, mert az eredetit lebombázták a 2. Világháborúban szóval ez egy remake. De ettől függetlenül elég impresszív. Akkora vizesárok veszi körül, hogy én Tokugawa helyében, ő volt aki ostromolgatta a várat úgy 400 éve,  biztos visszafordultam volna. Áhh, hagyjuk, túl nagy, mély is, vizes is. Menjünk a francba. Nem így lett. Nem hiába volt nagy hódító. Feltöltötték az árkot. Azért arra kiváncsi lennék mivel. Mondjuk volt kb 200.000 katonája, valószínű hullákkal

A jó kis ebéd után, azért csak körbejártam, meg be is néztem. Leültem egy lépcsőre mert láttam egy érdekes fazont. Csináltam róla néhány lopott képet, de láttam hogy ő is nézeget. Eltelt kb negyed óra, és ő bátrabb volt mint én, odasündörgött. Ámeriká? kérdezte. Nem. Ingro. Mondtam. Gondoltam maradjunk angolnál, az talán tudja hol van. No, Budapest neki is megvan a térképen. Nem járt még ott, de tudja mi a dörgés. Japánon kívül még nem volt. Angolul so-so, de elbeszálgettünk. 2 órán át! Helyes figura volt. Egyébként ezt az amerikás dolgot már többször megkapom. Azt hiszem nem hordom a Nasa-s polómat utcán. Kenji szegény családból jött, iskolába se nagyon járt, nem szeret olvasni, tv az jobban megy. De tájékozott. Megvitattuk a Brexitet, Trump-ot és hasonló napi politikát. Textílműves volt, de ma már nem kell senkinek, mert ugye jön az olcsó kínai-nyugati cucc. Megbeszéltük, hogy ha máskor is erre járok találkozzunk. Nyilván. Emailcímet csak azért nem cseréltünk mert nincs neki. Számítógépe se sok. Azért megkértem, hagy csináljak egy képet róla. Kicsit szabadkozott, mert itt ott nincs foga, de mondta hogy holnap elmegy és megcsináltatja, de én ragaszkodtam hozzá, hogy ma kell a kép. De ha lesznek szép fogaid, akkor is csinálok rólad képet, nyugi.

A délután további részében körbejártam még párszor a várat, lőttem pár túristaképet, hogy az is meglegyen azért.

A következő postot az aikidonak szentelem. Kiderül hova tűnt a bőr a talpamról és miért tört el az egyik lábam kisujja….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Viridi

Egy kis erdő, egy mégkisebb zugában élt egy macska. Egyedül. Ő választotta. Szeretett magában lenni. Olykor. Olykor meg kifejezetten gyűlölte. Viszont sosem volt egyedül. Az erdő lakói mind ismerték. Ugyan ő költözött be mások életébe, mégis egyből befogadták és mára már elképzelhetetlen lett volna az erdő nélküle.

Nincs legközelebb

Miután sikerült körbejárnom az összes lehetséges utat Kandy 80 km-es környezetében itt volt az ideje új izgalmak után kutatni. Lassan, de biztosan közeledtem Ella felé. Inkább lassan.