Csavargások a Föld nevű bolygón

Egy kiállítás képei

Angliában, legalábbis ahol eddig jártam, nem nagyon öltöznek ki az emberkék ha színházba, hangversenyre vagy éppenséggel egy fotókiállítás megnyítójára mennek.

Minden második csütörtökön, egy neves londoni galériában privát megnyitókat tartanak, amire bárki elmehet, csak elötte regisztrálnia kell. Nekem még sosem sikerült eljutnom oda. Nem azért mert nem vagyok méltó rá, hanem azért mert nekem a csütörtök az mindig aikido. Ekkor van az edzésem és ha ráérek akkor inkább oda megyek. No, hála két héttel ezelőtti snowboard taknyolásomnak, a kezem még mindig csak az alap funkciókat tudja ellátni, ami már haladás, mert múlt héten még komoly problémáit okozott egy poló le- illetve felvétele is.

Úgy döntöttem, hogy most végre elmegyek egy flancos megyitóra. 12 év után először. Megnézem mit kell ahhoz tenni, hogy ott, abban a galériában, kiállítson egy fotós. Persze előtte még útba ejtettem egy lemezboltot, és persze hogy nem bírtam ki, hogy ne vegyek egy lemezt. De volt önuralmam és csak egyet vettem. Ugyanis megfogadtam, hogy havonta max annyi lemezt veszek ahány millimétert nő a körmöm. Mivel az átlaghoz tartozom ezért 3-4 lemezzel bővül csak a gyűjteményem. Szatyor bal kézben, hátizsák tele igen fontos holmikkal, mint pl kenyér és fülhallgató, sportdzseki. Kócós szakállal és Charlie Brown hajviselettel valamint az egész napos illatanyagokkal magamon nekilódultam a galériának.

Miután négyszer elsétáltam a galéria előtt, úgy éreztem elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy bemenjek. Említettem, hogy Angliában nem szokás kiöltözni egy kiállításra? Na, ők nem nem ismerik ezt a tényt. Vagyis, az aki britt volt az nem öltözött ki, de mindeki aki nem az volt, az igen. Nos, ez egy lengyel fotós killítása volt, így a lengyelek voltak többségben homlokig frakkban, a többi náció pedig csak kisestélyiben téblábolt. Sebaj, láttam két alakot akik farmerban voltak. Később kiderült hogy ők ketten is magyarok voltak. Valószínű ugyanazt a hülyeséget halloták mint én.

Ember vagyok. Van rajtam ruha. Ennyi csak elég? Bementem. Gyorsan fel is kaptam egy sört a pultról, meg egy katalógust és elvegyültem a tömegben. Mint egy maláj papagáj a pingvinek között. A fotóst egyból kiszúrtam, gratulációk hada övezte, meg talán ő volt a legmenőbben felöltözve. A srác 2004 óta fotózik és már számos killítása volt New York-tól Sydney-ig. Pár képből nehéz megmondani milyen fotós valaki, de elég rendezett képei voltak, volt bennük ötlet, de önmagukban nem sok mondanivalójuk volt. Nem szeretem az olyan képeket amik csak a háttérsztori ismeretével lelnek értelmet. Sorozatban jók voltak együtt, de hát ez is volt a lényeg.

Egy picit persze megfájdult a szívem. Vagyis inkább csak összeszorult. Vagy azt csak a gyomor szokta? Jó kiállítani. Jó érzés látni a képeidet egy fehár falon, miközben mások körbe körbe járkálnak, cseverésznek és eszik a pogácsát. Hehh, itt nem volt pogi. Az enyémen volt! Hehh. Jólvan, mégse vagyok én olyan béna. Legalábbis ha a pogácsa a mérvadó. Basszameg, újra fotóznom kéne! Vagy az eddigi képeimet kellene szétszórni valahogy a világban. Holnap el is kezdem. Nem, most rögtön! Elő is vettem a telefonomat, mert láttam pár érdekes fazont, ahogy analizáltak, s gondoltam megörökítem. Készítek valamit amire jó lesz emlékezni. Na az sikerült. Legalábbis mások biztos emlékezni fognak rám. Tetszett a padló. Szép fémes, szép tiszta. Jól néz ki rajta a kék-sárga cipőm. Hopp, bejött a képbe egy fehér cipő. Hejjdejókép. Ez meg mi a fanc. Ki hugyozik itt? Ja, hogy ezt én csinálom? Úgy gondoltam, hogy az a leg-nemfeltűnőbb dolog amit tehetek, hogy kiöntek egy üveg sört a padlóra. Előadtam a klasszikot. Üveg a kézben, majd 90 fokban elfordít, hogy jobban lássam a telefont. Ja, hogy sör a kézben maradt? Sebaj, szerencsére nem volt benne sok. Így pont elég szalvéta volt a bárban, hogy felitassam az import Amstel sört, nem kellett még a szemközti török boltba átmennem klotyópapírért. De legalább a helyemre kerültem. A hátizsákos bevándoló, farmerban, törölgetni a padlót. Már egyáltalán nem lógtam ki. Senki nem nézett rám többé furcsán. Ja, ő a takarító! Így már értem.

Miután egy fél kukát megtömtem sörös zsepikkel, közelebb léptem egy képhez, hallhatóan hümmögtem párat, mintha érteném amit nézek, majd 4 lépésből megoldottam 27 métert, két lépcsőfordulót és egy köszüböt. Észrevétlenül távoztam, arról a helyről ahová 12 éve szeretnék eljutni. Idesejövöktöbbet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Viridi

Egy kis erdő, egy mégkisebb zugában élt egy macska. Egyedül. Ő választotta. Szeretett magában lenni. Olykor. Olykor meg kifejezetten gyűlölte. Viszont sosem volt egyedül. Az erdő lakói mind ismerték. Ugyan ő költözött be mások életébe, mégis egyből befogadták és mára már elképzelhetetlen lett volna az erdő nélküle.

Nincs legközelebb

Miután sikerült körbejárnom az összes lehetséges utat Kandy 80 km-es környezetében itt volt az ideje új izgalmak után kutatni. Lassan, de biztosan közeledtem Ella felé. Inkább lassan.