Csavargások a Föld nevű bolygón

Bahrain és az indiaiak

Bahrain-ről nem sokat tudok, max csak annyit, ott is van Forma 1, de mivel nem követem a versenyeket így ez sokat számít.  Lett, végre, egy szabad hétvégém és ha már matatok ezen a kopár félszigeten, gondoltam átugrok ebbe a kis országba, amit Bahreinnek hívnak. Igazán nincs messze, mint London Paris. A stewiknak a gépen kb annyi idejük volt, hogy pikk pakk elmagyarázzák mi a teendő ha beleponntyannánk az Arab öbölbe, de azt is úgy, hogy már kezükben volt az útra szánt rágcsálnivaló. 40 perc alatt nem igazán lehet mit felszolgálni így, mivel KLM géppel utaztam, maradt a klasszik nyomott holland waffle, amit inkább eltettem a tatyóm mélyére. Jó lesz az még valamikor.

A reptérre kijutást egy taxi segítségével oldottam meg. Azért jó túrista módjára megkérdeztem mennyi az annyi. Hát úgy nemtudja. Nagy a forgalom, messze is van, meg éppen vacsora idő is van, szóvál bármennyi. Tippeljél. Akkor 6KD. Remek, az belefér. Elindította az órát, majd a kocsit is és folytatta a vacsoráját. A taxisoknál sosem tudom, hogy hozzám beszélnek, magában dünnyögnek vagy valakivel beszélnek a telefonon. És mivel elég közepes az angoljuk, nem értek semmit, így aztán inkább úgy teszek mintha nem figyelnék. Sikeresen megtalálta a legbonyolultabb utat a reptérre. Nem ismerem még az összes utcán Kuwaitban, de van google maps-en amin simán végigkövettem, hogy mindíg pont eggyel később kanyarodott le mint kellett volna. Így szépen csigavonalban meg is érkeztünk. Az óra 4.5KD-t mutatott. Áhh, még kevesebbe is került. Átadom neki a pénzt, mire megjegyzi hogy ez kevés. Dehát annyit mutat az óra. Az igen, de mi 6KD-ben egyeztünk meg. He? Egyrészt nem egyeztünk meg, csak tippeltél, másrészt minek van akkor az óra? Ja, az csak úgy megy. Értem. Itt tippelnek valamit, aztán vagy bejön vagy nem. De nem baj ha rosszul tippelnek, akkor az óra a jó árat fogja mutatni.

Rengeteg időm volt így végre bámészkodhattam egyet a kuwaiti reptéren. Elég is volt 5 perc. Gondoltam van más is Starbucks-on kívül. Volt még egy másik helyi kávézó, de 10 perc sorbanállás után feladtam. Pedig én voltam egyedül a sorban. Pontosabban én voltam a sor. Mindenki más elém vágott és hadonászott a pénzével hogy mit akar. Ja, elfelejtettem hogy újra Indiában vagyok! Ezek a népek nem ismerik a sorbanállás fogalmát. Szerintem nincs is rá szavuk. Én meg jó londoni módjára álltam mint egy barom, hogy egy nyamvadt szenyát vehessek. Feladtam. Maradt a Starbucks. Ott csak helyi, azaz arab, vagy külföldi volt, mivel minden drága. És persze szépen sorban is álltak. Sikerült is vennem focacciat humussal! Nem volt jó. A hátralévő 2 órát olvasással és szemlélődéssel töltöttem. Azt már említettem, itt mindenkinek van munkája, pontosabban van munka, akár mi is legyen az. Az eddigi kedvencem az élő mérleg. A security előtt áll 3-4 indiai akiknek az a munkája, hogy egyrészt terelik a népet, másrészt hogy megmérjék a gépre felvihető poggyász súlyát. Mérleg nélkül. Ők a mérleg. Kiveszik az utasok kezéből a pakkot és emelgetik. Saccra. Ez jó, mehet. Ez nem. Vissza. Persze az utasok néha más véleményen vannak és néha összekapnak. Vagy csak beszélgetnek. Nehéz eldönteni. De egymás kezéből ide-oda kerül a csomag, és gondolom saccolnak, hogy dehát ez nincs annyi, vagy van annyi. Eljátszanak pár percig, aztán jön a biztonsági ember, aki szintán saccol egy jót, de az ö sacca jobb. Ő képzett saccoló. Mindig nyer. Vagy nem, de akkor nem utazik senki.

Jóformák ezek az indiaiak. Imádom, hogy hihhhetetlen mikkel utaznak. Az egyik csajszi kézipoggyászát kiemelték a sorból és megkérték, pakolja ki. A 23 joghurtos doboz után már nem gondoltam, hogy meglepődöm. Sikerült. Ugye a nyugati arcok tele vannak kütyükkel. Egy telefon, egy laptot, egy tablet a minimum. Nyilván kell filmet nézni, miközben zenét hallgatunk és dolgozunk. Na az indiai nő szintén úgy gondolta, hogy filmezni fog az alig 40 perces úton, amiből netto 12 percig lehet bármit is csinálni, és magával hozta az otthoni hifi cuccot. A 2km kábelrengeteg után előkerült egy videómagnó. Konkrétan. De a slusszpoén az volt hogy a férjénél volt a TV. Nem vicc. És nem egy 4K-s 2mm vastag típus, hanem olyan, aminek a vastagsága nagyobb mint a tv képátmérője. VHS kazetta is tuti volt náluk. Elképzeltem, hogy szépen felállítják a TV-t, rá a magnót ahogy kell, összedugják, aztán mehet a legújabb bollywoodi remekmű. De felengedték. Nem para. Csak ne hallgassátokk túl hangosan!

A repülőút lement szépen csendben, nem üvöltött a TV, és a stewik is villámnyorsan szétdobálták a waffle-t. Sajna semmit nem láttam a talajból mert már este volt, csak az olajkutak fényét véltem felfedezni. Legalábbis azt gondoltam azok. Bahrain reptere elég nagyra sikerült, nem csak Starbucks van, de nem akartam nagyon időzni mert már éjfél volt és minél inkább sört akartam inni. Itt ugyanis legális a szesz és aznap volt vége Ramadannak is. Nyilván pont így időzítettem. Szállás van, cím van, már csak taxi kellett. Akkor még nem gondoltam, sikerül véghezvinnem azt a bravúrt, hogy egy este két különböző országban is átverjenek. Próbáltam értelmezni a fuvardíjat, de egyszerűen nem ment. Azóta rászántam még pár órát, és talán a felét felfogtam. Az egy dolog, hogy van km díj. Az is számít, melyik nap utazunk, hány órakkor, hova stb. De egy bizonyos km után már más a tarifa. Plusz nyilván várakozási idő meg a többi. Szerintem a taxis hangulatától is függ az ár. Leszarom, valahogy el kell jutnom a szállodába. Beszálltam az első autóba. Eid Ramadan, szóltam, ami kb annyit tesz hogy jó Ramadan utáni napot. Itt ez is van. Te szíriai vagy? Kérdezte a taxis. Hmmm. Van jó válasz? Mondtam, hogy nem. Magyar vagyok, de britt állampolgár is. Hátha az jó. Vagy rossz. Pedig nagyon szíriainak nézel ki. Nem, biztos nem vagyok az. Egyiptomi? Az se. Pedig nagyon úgy nézel ki. Biztos. Aztán előjött, hogy mennyire sajnálja a tűzvészt Londonban, és hogy mennyire útálja a terroristákat. Mindkettőben egyetértettük. A 20 perces út során közösen utáltunk sok embert, sokat pedig szerettünk. Kedves fickó volt. Az út vége felé megkérdezte,  érdekelnek-e szép marokkói lányok. Mondtam most annyira nem. Miért, nem szeretem a lányokat? De, de ma nem. Az óra 3.750-t mutatott. 7 dínár lesz, szólt. Azért bepróbálkoztam. De az óra 3.750-t mutat. Igen, de most más a szorzó. Aham. Most pont 3.25-s a szorzó. Azért kíváncsi lennék ez hogy jött ki. Adtam neki 10 dínárt. Visszaadott kettőt, mondva itt jattolni is kell. Nyílván!

Szállodában a köszönés után az első kérdésem az volt, hol a bár? Today, not open sir. Tomorrow, sir, tomorrow open. No comment.

A szoba pont olyan volt mint a honlapon. 20 éve. De tiszta volt, és a tengeri kilátás is megvolt. Igaz, hogy ott éppen egy kikötőt építettek, de erről nyilván nem tehetnek. Gondoltam jó kis muri lehet itt a városban, mivel véget ért a nagy éhezés, elindultam szétnézni. Azért gyorsan betértem egy boltba, vettem egy vizet, hogy legyen apróm. 20 dínárral fizettem. A boltos persze telefonált és 3 másik vevőt szolgált ki szimultán. Nem figyeltem mennyit adott vissza de az feltűnt, hogy volt közte 10-es, pár egyes, 20-as de 50-es is. Biztos itt az apró is papírpénz. Távoztam. Azért a sarkon rápillantottam, hogy mit is kaptam. Akárhogy is számoltam, a palinak sikerült egy 20-asból 83 küröli pénzt visszaadnia. Kurvára nem értettem mi a franc folyik ma kürülöttem pénzügyileg. Mintha ez is saccra menne. Ez kb ennyi, kb ennyi vissza, kb ennyim van. Akárhogy is néztem, többem volt mint amivel elindultam. Nembaj. Végre nem engem basztak át. Meg is ünneplem! Alig tudtam a vigyort levakarni a számról. 83 dínár az (saccra) £200. Megvan  a repjegy meg a szállás! Szuper. Azért csak nem hagyott nyugodni.  Hogy lehet valaki annyira hülye egy huszasból 83-t ad vissza főleg úgy hogy a legnagyobb címlet az a huszas. Lehet hogy béna, de azért nem mágus. Ekkorra már világossá vált, engem megint jól átkurtak. Vagy kurva drága a víz. Nem bírtam ki, betértem egy pofás thai étterembe egy fenséges vacsira és szemügyre vettem a bankókat miközben bankoki csajok karaoke-ztak mellettem. 50 Riyal. Mi a … Ez milyen pénz? Saud Arabia. Mi a f…? Hogy? Mire jó ez most? Mivel nem volt netem, nem tudtam utánanézni mennyit is ér, meg egyáltalán miért kaptam én ezt? Szélsebesen betoltam a csirkedarabkákat és visszasiettem a szállodába. XE.com. Aham. Egy a tízhez váltják, ergo kb 19.200-t kaptam vissza a huszasból. Nincs baj. Megvan a lé. De mit kezdek vele?

Másnap magamhoz képes korán, reggel 10kor kipattantam az ágyból, mert nagy terveim voltak. 2 napom van csak felfedezni a várost. Nem vagyok múzeum függő de már nagyon hiányozott egy kis történelem meg kultúra. Szerencsére 20 perc sétára volt az itteni nemzeti múzeum. Pont jó. Elsétálok. Nyitva is van, a honlap szerint. Na a séta pont annyira volt jó, hogy szarrá égjen a nyakam. De legalább napon voltam egy kicsit. Nem volt kellemes. Bahrain legalább 10 fokkal hidegebb mint Kuwait, ami még mindíg 38-40 fokot jelent, de rosszab, mert iszonyúan párás. Hiába volt rajtam fehér könnyű ing, mire a múzeumhoz értem úgy néztem ki mint aki most lépett ki az arab tengerből. A múzeum persze zárva volt. Találtam egy biztonsági őrt, aki megnyugtatott, no problem sir. Today closed, tomorrow open, sir. Jó, holnap visszajövök. Még mindíg a napon, sehol egy árnyék. Akkor séta. Irány a város. Kb dél lehetett. Minden zárva volt. Minden. Egy rohadt bolt nem volt nyitva. Az egyetlen hely ahol enni tudtam az egy McDonald’s volt. Kénytelen voltam arábia csirke wrap-ot enni. De legalább kipróbálhattam a fondorlatos tervemet. Szaudi pénzel fogok fizetni! Az eladó csajszinak ez nem volt annyira izgi mint nekem. Simán elvette és visszaadott dínárban. Ravasz, nagyon ravasz. Biztos így akar megzavarni. Később rájöttem hogy ez nem csel, itt simán fizetőeszköznek minősül. Francba.

Újabb 20 perc utána rájöttem,  hogy ez a sétálgatás itt nem fog működni. Itt se sétál senki. Vissza a szállodába és újratervezés. Gyors zuhany és opciók felkutatása. Hoppá, itt van Uber! Akkor irány a belváros, ott van egy jó kis piac, bámészkodok legalább. Hívtam egy Uber-t. Erre jön egy taxi. Megint átbasztak. Nem, itt az Uber-t is a taxisok nyomják, csak kb harmad áron. Nekem jó. Nekik is.

A piac az piac. Elég sok bóvli cucc, de legalább van mit nézni. A belvárost kb 3 óra alatt körbejártam, persze múzeum, vagy bármi kúltúrális jellegel bíró épületet egyet se találtam nyitva. Itt ott eleszegettem, ittam egy kávét, égettem a nyakamat, izzadtam. Kb ennyi. Kosz, por, meleg, mocsok. Persze van más is, de ez ragadt rám. Olyan semmilyen. Láttam pár videót Bahrain-ről, egyet amit az a cég csinált ahol most dolgozom. Hát jó nagy átverés. Jó, mehettem volna bevásárlóközpontokba, szép bankokba, meg élményparkokba de azok kb nem érdekelnek. Ezen kívül mást nem lehet itt csinálni. Legalábbis, én nem találtam meg a módját. De azért jó volt látni más épületeket és embereket mint Európában, de ennyi. Ha indiaik között van az ember, mindíg van mit nézni. Volt egy hentes, akinek volt egy nagyon kicsi boltja egy sarkon. De legalább volt boltja, nem úgy mint Mumbaiban. Az egy dolog hogy telefonált, de pár, volt vendéglátós tanárom, karöltve az ANTSZ-szel tuti szívinkfarkust kapott volna ha látja ahogy szépen kényelmesen cigizget. Hát, itt se eszek húst többet.

Ja, meg láttam egy fát. De tényleg. Nem pálmafát hanem másmilyet. Nem vagyok botanikus úgyhogy nem tudom mi volt, de voltak ágai, meg levelei. Ennyi elég is. Rendes fa volt.

Szerencsére itt hamar megy le a nap, így a meleg is elviselhető és lassan tele lettek az utcák. Végre valami mozgás. Itt ott lecsücsültem az út szélére, ahogy a helyiek nyomják, és figyeltem. Arab sehol, csak indiai, thai meg egyéb ázsiai emberkék. Francnak kell elmenni oda, itt vannak ők egyben. Azért sikerült egy még indiaibb helyet találnom. Bekeveredtem valahogy egy ünnepségre. Kiderült óriási szerencsém van mert ez az ünnep csak egyszer van az évben és pont ma van. Papucs le, irány be a templomba. Nyilván fél perc alatt lett hirtelen pár indiai barátom. Az egyik körbevezetett és elmagyrázta hogy mit látok. A másik kettő bevitt a templomba, ahol rettentően izzadt emberek hare krishnaztak és egy óriás szekeret huzogattak körbe körbe egy nagyon pici templomban. Nyilván nekem is részt kellett vennem ebben a remek programban! Egyedüli fehérkén nekiálltam én is szekeret húzni. Jó móka volt. Már nem aggódtam hogy izzadt vagyok. Megosztottuk ezt a jó érzést közösen összesimulva a többi indiaival. Pár perc múlva jöttek a nők és ők folytatták. Kiderült, hogy ez megy és fog menni egész nap. Aztán jött az ételosztás. Persze, hogy azt is ki kell próbálnom. Kihagytam. Egy két gyerköc néha odajött, és megpróbált eladni valami. This good for you, sir, very good. Kibírtam, hogy ne vegyek 3 CD-t, 2 képeslapot, meg pár apróságot. De az egyik barátomtól kaptam egy Bhagavad Gita könyvet, amit nagyon megköszönve visszautasítottam, majd ugyanazt a könyvet később megvettem az egyik gyerektől. Még gyakorolnom kell az elfogadás művészetét. De lehet hogy csak sokkot kaptam. Megint. De lett pár új barátom és húzhattam Khrisna szekerét.

És ha már az ingyen kosztot kihagytam, gondoltam eszek valami jó kis indiait. Találtam is egy csumpi helyet ahova tuti, hogy nem mennék be, ezért hát bementem és ettem egy remek curry-t. A tulaj annyira rendes volt, hogy átugrott a szomszédba egy kanálértt, mert nekik ugye nem volt. De én hősként, kézzel ettem! Meg egy kicsit segítettem a kanállal. És ugyanannyiba került mint Indiában! Szinte semmibe.

Kb ezzel ki is merítettem a napot, de azért hazafele betértem még egy shisha bárba és elpöfögtem Bhagavad Gita olvasása közben. Muszlim országban. A szállodában megkérdeztem, hogy hol a bár mert már nagyon innék valamit. Tomorrow, sir. Today not open. Tomorrow open, sir. Ennyi. Felmentem a szobámba, megettem a repülön kapott waffle-t és megnéztem a Die Hard 2-t arabul indiai felirattal.

Másnap megkértem a recepcióst, hívja már fel nekem a múzeumot és kérdezze meg nyitva vannak-e ma, mert nincs kedvem újra szarrá égetni magam feleslegesen. Senki nem vette fel a telefont. Dehát a honlapon az van hogy nyitva van. Ja, hát annak nem szabad hinni, itt nem úgy megy. Értem. Akkor ez is ugrott. Én tényleg megpróbáltam mindent.

A fővárosban már nem igazán volt látnivaló ezért úgy döntöttem, ellátogatok az ország elöző fővárosába, hátha ott több minden van. Nyilván nem volt. Kb pont ugyanaz mint amott. Ami nem baj, csak olyat már láttam. Ja, de ittam egy avokádó turmixot. Hejj de kurva jó volt. Nem is gondoltam, hogy abból is lehet csinálni. Bár mondjuk mindenből lehet amit le lehet darálni. Csak jég kell hozzá.

Szépen csendben eltöltöttem a napot, vettem ezt azt és kiprobáltam végre milyen érzés abrosszal a fejen sétálgatni. Nyilván megvan az oka miért hordják itt! Meg. Én barom. Hogy ez nem jutott hamarabb eszembe. Sokkal jobb így létezni. És egy igazi, eredeti, tradícionális bahraini fejkedőm van. Made in England. Hogyaza… Biztos furán nézhettem ki, de senki nem vert meg, nem szóltak be.

Mivel volt fejfedőm, simán kisétáltam a reptérre. Na ott már furán néztek rám. Nem amiatt ami a fejemen volt, hanem ahogy sétálok az autópálya mellett. Ez van. Ha nem tetszik, találjatok ki egy rendes taxi tarifarendszert.

Bahrain. Pipa.

Comments (1):

  1. Herzog Orsolya

    február 12, 2019 at 10:22 du.

    Tuti jo stori megint

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Viridi

Egy kis erdő, egy mégkisebb zugában élt egy macska. Egyedül. Ő választotta. Szeretett magában lenni. Olykor. Olykor meg kifejezetten gyűlölte. Viszont sosem volt egyedül. Az erdő lakói mind ismerték. Ugyan ő költözött be mások életébe, mégis egyből befogadták és mára már elképzelhetetlen lett volna az erdő nélküle.

Nincs legközelebb

Miután sikerült körbejárnom az összes lehetséges utat Kandy 80 km-es környezetében itt volt az ideje új izgalmak után kutatni. Lassan, de biztosan közeledtem Ella felé. Inkább lassan.