Zandiéknak volt egy remek ötlete míg együtt lógtunk. Mi lenne ha bérelnék egy tuktuk-ot és azzal robognék keresztül kasul Sri Lankán? Mivel híve vagyok a hirtelen és egyben kreatív ötleteknek, nyilván belementem. Nem kis haccacáré után, szerváltam magamnak egy 3 kerekű járgány és a hátizsákos kis túrám átment road trip-be.

Tuktukot szerezni nem bonyolult de azért kíván némi előkészületet. Elöszőr is kell egy Sri Lanka-i jogsit kérni amihez be kell fáradni az itteni motorügyi hatóságokhoz. Viszont előtte meg kellett hosszabbítanom a vízumomat, mert ha már bérelek, akkor nyilván tovább is maradok mint egy hónap. Na itt találkoztam a papírtologatók birodalmával. A Sri Lanka-iak imádják a papírokat. A fecniktől kezdve az A5-ös papírokig. Az A4-est nem szeretik. Valószínű sporolás címén minden A4-es papírt kettévágnak és azt használják nyomtatáshoz és fénymásoláshoz. Erre akkor jöttem rá amikor ki akartam nyomtatni néhány hivatalos doksit amit vissza kellett küldenem Londonba. Miért is ne innen intézném ezeket a dolgokat? Az internet kávézóban lévő arcnak hiába magyaráztam, hogy nekem minden oldal külön kell A4-es formátumban, nem kétoldalas A5-ben, nem sikerült megoldanunk. Azt mondta az nem lehetséges. Márhogyafrancba ne lenne lehetséges? Próbáltam neki elmagyarázni, menni fog az, csak pár dolgot kell átállítani. Nem hagyta magát. A harmadik helyen sikerült megoldanom ez a lehetelennek tűnő feladatot. Ott is nehezen, de sikerült. És csak másfél órámba került 3 oldalt kinyomni.

Vízumot csak Colomboban lehet meghosszabbítani. Mivel Zandiékkal közösen visszatértünk a fővárosba pont kézenfekvő volt maradnom még pár napot és elintéznem a vízumot és a jogsit is. Elvileg belefér. Gyakorlatilag nem. A neten olvasgattam különböző forumokat hogyan is megy ez a vízum dolog, de annyira egyszerűen bonyolultank tűnt, úgy voltam vele, odamegyek és meglátjuk mi lesz. Megpróbálom röviden leírni, lehet nem fog menni. Elöszőr is sorba kellett állnom egy nyomtatványért. 10 perc. Majd azt kitöltve visszamenni ugyanahhoz a pulthoz és leadni. Előtte persze kellett magamról egy szépséges portrét készítenem. Fotó után vissza az első pulthoz. Ott kaptam egy számot és mondták üljek le és várjak. Leültem és vártam. Kb másfél órát ücsörögtem, mire kijött az én sorszámom. Odaslattyogtam a pulthoz, ahol el se vették a nyomtatványt, csak beolvasták a vonalkódot ami a sorszámos papíron volt és kérték menjek át egy másik helyiségbe és ott is várjak. Mivan? Azért vártam, hogy újra várhassa? Gondolom iktattak, hogy itt vagyok még és nem untam el a várakozást. Átmentem és vártam. Kb 1 órát. Amint újra megjelent a számom egy kijelzőn, ismét beslattyogtam egy irodába, ahol egy pasi átvette a papírokat és anélkül, hogy belenézett volna, aláírta háromszor, lepecsételte kétszer, félredobta egy kupac tetejére és mondta jöjjek vissza holnap. He? Úgy tudtam egy nap alatt megvan a vízum. Nem. Holnap. Mivel teljesen felesleges lett volna kérdezősködnöm, hazamentem. 3 órát vártam, hogy megmondják jöjjek vissza holnap. Senki nem olvasott bele a papírokba, semmit nem kérdeztek. Az útlvelemet viszont megtartották, ami nélkül pedig nem tudtam jogsit kérni. Kényszerből, de maradtam még egy extra napot Colomboban. A váróterem tele volt hasonló fejű fehér arcokkal. Volt néhány indiai is meg egyéb ismeretlen szerzet de a szerzetesek voltak a legmurisabbak, ahogy ott a szoknyanadrágban várakoztak és intézkedtek. Hiába a szerzetesi lét, a világ dolgai elől nincs menekvés. A nap további részében ittam, nyilván nem vizet, és mászkáltam. De sosem egyszerre!

Másnap korán visszataxiztam a hivatalba. Ami azért szopás mert a város másik végébe kellett kétszer elutaznom. Idő és pénzt. Visszatértem a legelső pulthoz ahol tegnap tébláboltam és jeleztem, hello, itt vagyok újra. Megint kaptam egy sorszámot és kérték várjak. Vártam 1 órát, majd ablakhoz oda, és fizethettem a vízumért. Majd ismét megkértek menjek amoda és ott is várjak. Na ott már lincshangulat volt. Az egyedek 90%-a ugyanaz volt mint elöző nap. Már ismerősként mosolyogtunk egymásra. Kb 1 óra múlva ismét nyertem mert megjelent a sorszámom és átvehettem a vízumomat. Csak 6 különböző ablaknál voltam két nap alatt. Szerintem senki bele se nézett mit firkantottam a nyomtatványra mert pár adatot tuti elkúrtam. De meglett.

És ha már benne voltam a hivali módban, irány jogsit csináltatni. Ez se bonyolult, fizetni kell meg várni. Ez a hivatal már nem is Colomboban van, hanem kint a francban valahol amott, szóval még több idő és pénz. Szerencsére volt külön külföldieknek sor, gondoltam így hamarabb megleszünk. Ketten álltak előttem. 1 órát vártam. Miért? Mert valaki állandóan megjelent a semmiből és befurakodtam elém. A furakodás amúgy itt nemzeti sport. Ha nem tolom a pénzt az eladó arcába és nem mondom mit akarok, soha nem sikerülne semmit vennem és éhenhalnék. És kik ezek a furakodászok? Ügynökök. Nem titkosak, hanem olyanok akik pénzért sorbanállnak és elintéznek minden hivatalos dolgok a külföldieknek. Persze extra pénzért. Pontasan négyszeres áron, mint később megtudtam. És itt simán megy a bratyizás a hivali dolgozókkal. Gondolom az ügynököcskék jattolnak is ezért rendesen. Egy pali még a bejáratnál azt mondta nekem 15 perc és kész. Én kb 3 órát vártam. De ha már itt vagyok Sri Lankán ki akartam próbálni ezt a dolgot. Ráérek. Időm van.

Miután nagy nehezen sorra kerültem, felvették az adataimat, lőttek rólam egy újabb csodás képet és elzavartak egy másik pulthoz. Ott a fickó legalább vette a fáradságot és belenézett, majd aláírta négyszer és jelezte fáradjak át egy másik pulthoz. Átfáradtam. Ott amit az elöbb kinyomtattak, mindent bescanneltek. Minek? Nemtom. Majd kaptam egy újabb papírhalmazt amivel ismét átfáradtam egy másik pulthoz. Ott kifizettem a kifizetnivalót, majd ismét elküldtek egy 5. pulthoz, ha jól számolom. Ott ismét átnézték amim van, aláírták párszor, meg pecsét is került rá, majd átküldtek egy 6. pulthoz. Ott átnéztek az összes papíromat ismét, kaptam rá egy pecsétet és kinyomtatták a jogsimat. 2000Rs (3000Ft) és 3 órányi sorbanállásba fájt a dolog. De meglett mindenem. Ezek után már csak egy masinát kellett szereznem. Mellesleg megjegyzem a posta se jobb hely. Meg más hivatal se. Egyrészt a postán minden manulásan megy, nincs számítógép meg ilyenek. Van külön pecsételős fiú akinek az a dolga hogy egész nap pecsételi a leveleket. Mindegyikre minimum hármat üt. És mindent feljegyeznek vagy három különböző helyre. Én egy sima borítékot akatam feladni, amiből az lett, hogy három helyen kellett sorba állnom. Az első helyen lemérték a boríték súlyát, majd azt ráírták a borítékra és egy papírfecnire. Azokkal átmentem egy másik pulthoz, ahol ellenőrizték a súlyt és ráírták milyen értékű béllyeget kell vennem. A harmadik pultnál vettem béllyeget, majd miután azokat felnyaltam újra beálltam egy másik sorba. És az a vicc, hogy a hivatali arcok egyszerre több ügyfélell is foglalkoznak. Így úgy tűnik, gyorsabb a folyamat, de biztos vagyok benne, hogy lassabb. Még Hiriketiyaban egy bankban próbáltam pénzt váltani, laza 20 percet vártam. Egy pasi elvette a pénzt, azt belehelyezte a kis mellényzsebébe, irkafirkált pár papírt, azt átadta egy másik palinak, aki szintén irkafirkált rá valamit, majd átvette a pénzt. Közben én is kitöltöttem vagy négy papírt. Azokkal mind elment egy másikvalaki valahova, átadott mindent, és az első fazon hozta a rúpiát. Újra aláírtam vagy 3 dolgot és végül megkaptam a pénzemet. De eközben vagy három másik emberrel foglalkozott. Kibaszott lassú minden ügyintézés. Halom papír és idő. Imádják.

Vissza az eredeti sztorihoz. Colombotól 20 km-re fekszik egy Negombo nevű város, ahol rengeteg cég foglalkozik midenféle bérléssel. Az egyikkel kapcsolatba is léptem és megbeszéltünk egy találkát. Áttaxiztam, betértem a helyre és elkezdődött a papírmunka. Mert miért is ne. A pénz átadása és mindenféle aláírások után kaptam egy járgányt. Nesze itt a kulcs, csá. Jeleztem, hogy azért jó lenne ha elmagyaráznátok mégis, hogy működik ez a jármű, de megnyugatott a pali, mindjárt jön valaki aki betanít. Jött is egy kedves arc akivel elrobogtunk a tanpályára. Ami konkrétan egy külvárosi focipálya volt. Vagy krikett pálya. Nem vagyok képben az itteni sportokban. Szóval, na ez az, ez meg amaz, ide be, oda amazt, ezt teker, ez a fék és a többi. Nem sok kütyü van egy ilyen gépben, de azért pislogtam rendesen. Mentünk pár kört, majd eljött az én időm. Fél órán át ott dodgemeztem egy focipályán miközben próbáltam megszokni a járgányt és felfogni mi hogy működik. Amennyire nem bonyolult, annyira félelmetes. Kicsit olyan mintha egy trabantot és egy babettát kereszteztek volna. Négy kerék helyett van három, ajtó viszont nincs. És kormányváltós. Motort tudok vezetni de ez egy másik faj. A sebességek ugyanott vannak, fel egyes, félig le üres, majd újra le 2-3-4. Közben bal kézzel kuplung szintén váltás közben. Gáz jobbkéz, fék jobb láb, amit szigorúan csak mezítláb lehet működtetni. De az nem fontos. Konkkkrétan. Azt csak vészhelyzteben kell használni, amúgy nem jó semmire. Helyette ott a duda. Van még ablaktörlő, víz nélkül, meg sebességmérő. Oszt ennyi. Ritka szimpla jószág, de annál menőbb.
A biztonságérzete is veszekszik egy defektes bicajjal, mert nem sokat véd a kaszni, de legalább nem kell bukósisakot vagy övet használni. Max sebesség 40km/h, mármint ennyivel lehet csak legálisan hajtani az utakon. Egyszer sikerült kihoznom belőle 65-t, de akkor már nagyon csettegett. Én meg remegtem. Emlékszem mikor Kuwaitban egy sport Hummerrel toltam, ott simán áthajtottam 80-nal egy fekvőrendőrön. Huppsz, bucka. Itt ha átmegyek egy kavicson szétmegy a fejem. De van egy feelingje az tuti. 40-nel nem nagyon lehet feltépni a betont így simán lehet nézelődni, meg vakaródzni.

Miután kellő tapasztalatot szereztem ahhoz legalább hogy ne dögöljek meg az úton az első kanyarban, visszatértünk a városba és egyedül maradtam a jószággal. Úgy terveztem, aznap még tovább állok, de mivel fostam rendesen, úgy döntöttem alszom egyet erre az izgalmakra. Kb 200 métert mertem egyedül menni majd betértem a szállásomra lenyugodni. Nyilván lefulladtam vagy hatszor az egyenes úton. Kellett innom is valamit de gyorsan. Negombo nem nagy cucc. Azoknak való akik tengert akarnak látni de nem akarnak leutazni délre és megelégszenek egy Siófoki minőségű hellyel. Nem rossz, de jónak se mondanám. A szállásom is rendbe volt kivéve azt a picike kis aprósot, hogy privát fürdőt ígértek. Ami rendben is volt. Az én szobámból nyílt, de az elfelejtették megemlíteni, hogy ez az egyetlen fürdőszoba amit mindenki használt a házban. Így mindenki az én privát klotyómat használta. No comment. Azért választottam, mert Sylvester Villa volt a neve. És hát a név kötelez. Reggelinél találkoztam egy kanadai sráccal aki nagyon kereste magát és a helyét az életben. 22 éves volt. Nem mentem bele részletesen a kérdéseinek megvitatásába, hagytam keresgéljen csak.

Másnap viszont tényleg eljött a nagy mutatvány. Én és Bip Bop útra keltünk. Közben elneveztem Bip Bop-nak a tuktukot. El kellett indulnom, nem volt mese. Nem akartam túltolni a napot ezért csak rövid távra terveztem. Anuradhapura városkába akartam eljutni ami röpke 130km-re van Negombotól. Vállalhatónak tűnt a távolság. Na azóta rájöttem 130km az kurva sok tuktukkal. Manapság 70-80km-nél többet nem vállalok be egy nap. És még ennyi után se ülök le vagy fél napig. Sehova.

Időben kicsit előrébb vagyok mint a blog, így már megtettem több mint 1000km-t. Igen 1000-t! Az még autóval is sok. A közlekedés itt több mint érdekes. Minden érzékszervemre szükségem van a túléléshez. Még a szaglásomra is. Ha rohad büdös van akkor egy busz közeleg. A tápláléklánc legalját a gyalogosok képviselik. Kb szarba se nézi őket senki. Ezt sikerült megtapasztalnom. A zebra és lámpa csak azért van, hogy látszatra növelje a túlélési esélyeket. Semmi másra nem jó. Vizsont menni kell. Ha egyhelyben maradunk akkor soha sehova nem jutunk el. Passzív agresszívnak kell lenni. Bátran és vakmerően. A következő szint a tuktukosoké. Na őket, mindenki, de mindenki gyűlöl. Gyalogos, kamion, busz egyarát. Ugyanis relative gyorsak, mozgékonyak és mindenhol ott vannak. És rengetegen vannak. Sri Lankán 1.2 milló tuktuk száguldozik fel s alá. Ezután jönnek a kamionok és legfelül a buszok. Na azok állatok. Ők egyáltalán nem használjk a féket. Szerintem nincs is nekik. Csak dudálnak. És a 30%-os lejtésű kanyargós hegyi utakon, dupla záróvonalon szeretnek csak igazán előzni. Ők egy másik fajhoz tartoznak. Úgy vannak vele, ha már nem látnak, akkor tuti nem is vagy ott és elkezdenek a sávodba visszamenni. Még a kamionosok is félnek tőlük. Engem egyszer egy kamion elözött amit közben egy busz elözőtt. Nyilván én végeztem a fűcsomók között. Fék helyett itt duda van. Dudálnak ha jönnek, ha mennek, ha előznek, ha kanyarodnak. Mindíg. De lassan kezdem megérteni a nyelvüket. Egyelőre kicsi a szókincsem de van pár amit már megértek és használok is. Pl: Balról jövök, nyugi. Jobbra vagyok tőled, és itt is maradok. Anyád. Előznék, arréb mennél? Kell segítség, vagy miért állsz az út közepén? Ta-ka-rodj. Szia, hogy vagy? És ehhez kapcsolódóan vannak válaszdudák: Oké, gyere. Hol, jobbra? Oda én megyek, keress magadnak másik sávot. Menjél már. Akkor menj bazdmeg. Nincs semmi csak lefulladtam, kezdő vagyok, ne baszogass, már így is sík ideg vagyok. Ezeket használják, használjuk felváltva. A buszosok csak egyet ismernek: Húzz a picsába de rögtön. De tényleg. Nincs nagy szókincsük. De minek is. Néha ‘köszönömöt’ is hallok. Ettől függetlenül működik a rendzser. Egyfajta organizmus az egész közlekedés. Senki nem tart be semmilyen szabályt, ez a szabály. Balról előzni leállósávon, vagy járdán, simán oké. Dupla záróvonalon megfordulni ok. Ahol beton van ott lehet menni. Néha ott is, ahol nincs. Semmilyen, de semmilyen szabályt nem tartanak be. Ezért is fura, hogy annyi rendőr van az utakon mint bokor. Kilométerenként állnak az út szélén és büntetik a jónépet azért mert nem tartják be azokat a szabályokat amiket elvileg be kellene és amit senki sem tart be. Engem eddig egyszer meszeltek le egy körforgalomban. Az volt az indok, hogy nem adtam elsőbbséget a jobbról jövőnek. Az hagyján, hogy balról, szemből, fentről is jöttek, de aki jobbról jött, annak nem adtam meg. Kicsit értetlenkedve álltam, hogy hol élnek ezek. Látják mi megy itt? Ezek max a Buddhának adnának elsőbbséget. De csakis akkor ha buszon ül. Lófasz. Már bocsánat. Itt minden megy. De tényleg működik. Azt kell észben tartani, hogy mindenhonnan jöhet minden jármű. Az utak viszont jók. Az M5-ös bekaphatja. Nyilván mellékutan több a kátyú mint a beton és jó ha 15-tel lehet menni, de a többi alapból jó. Egy kis faluban egyszer betévedtem egy mellékútra és olyan volt, mintha a frissen átadott M10-es mentem volna. Késöbb kiderült azért, mert egy laktanyába sikerült behajtanom. De kedvesen kitessékeltek miután megcsodáltam Sri Lanka teljes szárazföldi csapásmérő flottáját. Ha ez Kuwaitban történik meg, akkor már temethetnének jóanyámék. Ok, ez kivétel volt, de alapból nem szarabb mint bárhol Európában. Az első 100km-en fostam mint egy 3 hónapos baba, de amint letoltam 400km-et, ledudáltam mindenkit a pi..ba aki előttem volt. És szerintem értékelték a magabiztosságomat. Zandiék említettek egy nagyon jó példát milyen itt a közlekedés. A Harry Potter 4. részében van egy jelenet ahol Harry felül egy háromemelets buszra és azzal száguldozik Londonban. Na pont olyan. Két sávból simán lesz egy harmadik, vagy akár egy negyedik is.

Megszerettem Bip Bop-ot és a vezetést is. Igaz, kimaradok a jó kis buszos, vonatos élményekből, viszont helyette van sok más. A többi tuktuk söfőr mind érdeklődve fordul hozzám, tetszik nekik, hogy tolom az ipart. Volt pár fuvarom is. Egyszer elvittem egy német házaspárt, máskor pedig egy gyerköcöt is. Kivülröl ugyanis pont úgy nézek mint a többi tuktuk, szóval néha leintenek. Én nyilván továbbhajtok és mosolygok, hogy én nem az vagyok, de egyszer poénból megálltam egy családnak. A gyerek kérdezte hova megyek. Mondtam Nuwara Eliya-ba. Mondta, hogy az jó és beszállt. Te gyerek, én nem mondtam hogy el is viszlek. De kit érdekel. A srác beszállt, a család többi tagja meg ottmaradt. Elvittem vagy 40km-re aztán csá. Ingyé persze. És persze simán megállhatok ott, ahol a többi tuktukos áll, és jól eldumálgatunk. Rettentően élvezik, hogy én tuktukot vezetek. Én is. Megtudom a helyi pletykákat és hol lehet olcsón kerek cserélni.

Negombo után, immár tuktukkal a seggem alatt elkezdhettem az igazi Sri Lanka-i trippemet. Irányba vettem egy szent helyet északon ahol a majmok lenyulták a reggelimet én pedig majdnem hozzásegítettem egy szerzetest a gyors Nirvánába jutását azzal, hogy kicsit majdnem elütöttem. De ezekről majd a következő bejegyzésben.

Akiket mélyebben érdekel a tuktuk technikai és egyéb jellemzője azoknak van egy jó hírem. Tervezek egy teljese postot a témának szánni a közeljövőben. Sexy képekkel meg minden érdekes infoval.