A piac minden város szíve és lelke. De ha mégse, a legnagyobb nyüzsgés biztos ott van. Meg a pályaudvarokon. És mivel Colomboban ez a kettő egymás mellett található, dupla a káosz. Pettah negyed Colombo északi részén fekszik és minden utcája egy külön világ. Minden szart lehet ott kapni. De minden termékkörnek megvan a saját kis utcáskája. Mint egy Tescoban. Van az elektronikai részleg ahol a döglött számítógép egértől kezdve a kibelezett TVig minden van. Kábelek, floppy lemezek, és megannyi kacat. Zöldség gyümi kölün a vasalkatrészektől és a halasoktól. Na oda véletlen betévedtem, de azonnal ki is tévedtem. Elviselhetetlen volt a bűz.

Nekem viszont pont behalt az órám, ugyanis az a rohadék 100.000Ftos Suunto szar mégse annyira vízálló. Betértem az első elekronikai boltba, ami leglábbis annak tűnt. Néha nehéz eldönteni mi a bolt fő profilja. Hiába tűnik elsőre valami cipőboltnak simán lehet kapni motorolajat. Láttam egy élelmiszer boltnak tűnő helyet ahol a bejárati ajtó mellett sódert is lehett kapni. Ugyes termékkapcsolás. Nade magammal vittem a lemerült darabot, gondoltam így könnyebb lesz a kommunkáció. Van ilyen elemetek fiúk? „No, sir, opposite shop.” (Nincs, de a szemközti boltban van). Oks, köszke. Átsuhantam a szemközti boltba. Skacok, elem, van? „No, sir, opposite shop.” Dehát onnan jövök haver. „Not that opposite, that opposite.” (nem az a szemközti hanem a másik szemközti). Oks, akkor oda megyek. Belépek. Ugyanaz a kérdés. És minő meglepő módon ugyanaz a válasz. Szemközti boltban. Mint egy jól megírt komédiában úgy cikkcakkoztam a szemközti boltok között. A 4. boltban már azzal indítottam, hogy van elemetek vagy menjek egyből a másikba? „No, sir, opposite shop.” Gondoltam. Csak a 6-ik szemközti boltot kellett megtalálnom elemért. Vettem is gyorsan kettőt, mert egynek az árát nem tudtam felfogni. A kettő úgy 100Ft-ba került. Diadalittasan, elemekkel a zsebemben kiléptem a boltból és látom, hogy a szemközti boltban ugyanúgy örülnek a sikeremnek mintha náluk vettem volna. Lett eleme. És ez a lényeg. Nem az a lényeg ki adta el, hanem az hogy meg van oldva a probléma. És ez minden helyzetre igaz. Ha valakinek nincs, vagy nem tudja, biztos van akinek van vagy tudja. És addig kajtatnak amíg meg nem lesz. Soha nem mondanak nemet. Soha. Max elsunnyogjak. Nem válaszolnak, de nemet nem mondanak. Itt minden ember EGY-et alkot. Ki ezzel, ki azzal foglalkozik, ki így él ki úgy, de a lényeg ugyanaz. És kurvára örülnek ha valami probléma vagy kérdés megoldódik. Lehet, csak azért mert külföldi vagyok, de szerintem ez maguk között is működik.

Tovább bolyongtam. Mert a piacon aztán lehet bolyongani. Egyelőre csak a számat tátottam és próbáltam regisztrálni a körülöttem lévő ingereket. Az volt bőven. Nem zavaróan, csak úgy körüllengtek. Megy a piackodás ezerrel. Tesznek veszenk, pakolnak, rakodnak. Hol egy kamion elől kellett elugranom, hol egy tarkóig megrakott iszonytatóan koszos árus taligája elöl. Kb fél óra kavargás után lett elegem. Nem bírtam. Annyi információ vett körül amit egy 8 magos IBM proci se tudott volna feldolgozni. Levegőre és nyugira volt szükségem. Szokásomhoz híven találtam is egy csatornapartot. Ez eddig bejött, most is jó lesz. Jó is lett. Gyönyörködtem az úszó szeméteben, amit a madarak csipegettek a vízpartól és közben próbáltam magamat és a gondolataimat összeszedni. Teljesen lefárasztott. Kivoltam. De csak vissza kéne menni és lőni pár képet. És megint előjött a parám. Félek. De mitől? Vagy kitől? Senki nem fog megverni. Mindegy. Lehet csak leszívott a nyüzsi. Vettem egy nagy levegőt, majd miután jól lebasztam magamat párszor, hogy hogyan lehetek ekkor barom, hogy még mindíg ezen agonizálok, felálltam, elővettem a gépemet és nekiindultam a rengetegnek. Na és itt jön be az ami mindíg meglep, pedig már volt benne részem. Amint elkezdek fotózni, elkezdek része lenni a dolgoknak. És mivel már része vagyok az egésznek, már nem vagyok kívülálló, csoda dolgok történnek.

Visszafele találtam egy kávézónak kinéző helyet. Na most nem egy Starbucksot kell elképzeléni, hanem egy 2×2 méteres, falba vájt lyukat amiben van két rozzant szék, egy alig működő hűtő és két árus papucsban. Az ÁNTSZ ellenőr már a küszöb láttán bezáratná a helyet. Meg valószínű az egész piacot. Sőt valószínűbb egész Sri Lankát. Ez milyen jó móka lenne. ÁNTSZ ellenőrnek viccből venni egy Sri lankai nyaralást. A reptér termináljából nem jutnának ki ép ésszel. Nade vissza a piacra. Minden fotóm ami valaha készült megérzések alapján készültek. Minden képet amit jónak találok, bevillan a kép, vagyis inkább belémsújt egy érzes. Nem tudom honnan jön, vagy mi az. Lehet ez az intuíció. De bármikor amikor fotót készítek, tudom, melyik az ami semmit nem fog érni és melyik az amiből lehet valami jó is de csinálom mert kell a gyakorlás,. És itt jön be a harc. Harc magammal. Amint jön a megérzés, egyből elfog a szorongás. És akkor két lehetőségem van. Megfutamodok, vagy átadom magam és belépek. Szerencsére már ismerem ezt az érzést és 10ből 8szor nem futamodok meg. A kávézóval is pont ez volt. Egyszerűen láttam a képet amit el akarok készíteni. Ott van. Készen. Már csak végig kell mennem az úton.

Egy gyors mellékszál, mert ez most pont ide illik. Amikor ezt a bejegyzést írom, már nem Colomboban vagyok, hanem fent északon egy fontos vallási központban, Anuradhapuraban. Többnyire szerzetesek és egyéb vallásos arcok vesznek körül. Ahogy sétálgattam a parkban, belefuttotam egy eléggé magába szállt fazonba. Aszkétának vagy valami hasonlónak nevezném ha nagyon cimkézném kellene. Ott állt egy helyben és nem moccant. Csak ott állt. Volt előtte egy kis tábla meg pár apróság. Már nyúltam is a zsebembe, hogy adjak neki egy kis pénzt. Ahogy dobnám a pénzt a kis szőnyegére észreveszek egy táblát amin a következő szerepelt: „Nem kérek pénzt mert nincs hasznomra. Fotó, videó ok. És ne beszélj hozzám délután 3 és 7 között.” Na ez a fazon ott állt, kicsit napon, kicsit árnyékban minden nap 4 órát, mint később megtudtam. Teljesen elvonultan él az erdőben. Hogy miből, hogyan, passz. A minek nem fontos. Fotót kell róla készítenem. Itt a feladat. Alapból nem szoktam imádkozó emberekről fotó készíteni, mert nem akarom őket megzavarni. De ő írta, hogy fotó ok. Kb 10 percig álltam tőle 5 méterre míg sikerült erőt vennem magamon hogy meginduljak és fotót készítsek róla. Beálltam vele szembe és lenyomtam a gombot. Amint elkészült a kép, nem tudom miért, de elkezdtem sírni. Egyszerűen csak kijött belőlem. Mint egy terápián. Eltettem a gépet, közelebb léptem hozzá és könnyes szemekkel meghajoltam előtte. Meghajoltam magam előtt. Ő ugyanis nem volt más mint egy 100%-os, tiszta tükör. Ő nem csinált semmit, csak visszatükrözte a külvilágot. Annyira mély transzban volt, hogy ő nem sugárzott ki semmit. Csak volt és mindent visszadobott arra, aki ránézett. Na nekem ez a meditáció. Amikor úgy létezünk, hogy csak vagyunk. Semmik vagyunk. És minden egyben. Azt hiszem meg is van az első olyan élményem amit nem felejtek el soha. Ezek után az már ráadás volt, hogy megszerettem a lábamat. De ezt majd később kifejtem.

Vissza Colomboba és a kávézóba. Szóval kértem egy teát. Kaptam egy édes tejes löttyöt. De pont jó. A pali beinvitált, üljek le nyugodtan, ne állva igyak. Betértem a helyre és leültem a sarokba. Teázgatni. Jöttek a honnan vagyok stb kérdések. Pár szót váltottunk és hagytuk egymást békében. És akkor része lettem a helynek. Észrevettem a finom apróságokat amiket eddig nem. Ültem és figyeltem. Az idősebb pasi dolga a különbüző sült cuccok árusítása egy nemgyengén mocskos vitrinből, valamint a pénz kezelése.  A fiatalabb srác volt a teagyártó. Meg a mosogató. Ami abből állt hogy a használt poharakat belemártotta egy vödörszerű dologban viznek látszó löttybe és kész. Aztán érkeztek a vendégek. Ki teát, ki valami kaját, ki pár szál cigit vett. Utoljára 17 évésen láttam cigit darabra árulni Szegeden egy kocsmában. Ott ment a kevert körte szeszesital, plusz két szál szofi. Na itt is megy ez. Pár napja kértem valahol két doboz cigit, erre a fickó átnyújtott két szálát. Mondtam nekem két doboz kéne. Ja, hát annyi nincs, de van 12 szál. Jó lesz? Akkor adjad. Ismét vissza a teázóba. Jött még két három arc teázni. Szó nélkül leültek mellém. Vagyishát a székemre mellém. Mondhatnám rám. Azért 4 négyzetméreten nem sok minden fér el ha azt vesszük, hogy a hűtő eleve fél négyzetméter. De le van szarva. Van hely. A végén 6-an ültünk két széken 4 négyzetméteren. És ne feledkezzünk meg  az idős paliról meg a srácról. Meg a hűtőröl. Plusz voltak még voltak polcok, dobozok és egy 100 literes teakészítő cucc. Ültünk, teázgattunk és mosolyogtunk. Volt aki szó nélkü be, pénz át, cigi felmarkol, oszt csá. Egy kurva szó nélkül lement a biznisz. Én kb fél órát elmoziztam. Megindultam kifele cigizni, mert ugye jógyerek módjára én utcán cigizek. Hagyjad, üljél csak, nem kell ugrálni. Hamutálat már nem mertem kérni, szóval csak úgy hamuztam valahova.  Néha lőttem egy két képet, hogy az is legyen. És ennyi. Része lettem, mégha csak kis ideig is, egy olyan valóságnak amiről nem is tudtam, hogy létezik. Aztán elköszöntem, csináltam egy képet a mosis gyerekről, de igazából a háttérben félmeztelenül muffint eszegető arc érdekelt, és mentem tovább újabb kis valóságbuborékokat találni. Na ez nekem a fotózas. Bekerülök egy más világba. És mosolyogva, feltöltődve állok odébb. Lehet másnak ehhez nem kell egy gép a kezébe és része tud lenni enélkül is a dolgoknak, de nekem úgy látszik ez a módja.

Colombóban össze vissza talán egy heten töltöttem el, mert most vagyok itt másodszorra, és azt kell mondanom, tudnék itt élni. Nem huzamosabb ideig, de beleférne pár hónap, vagy akár egy év is ha lenne mit csinálnom. Ezalatt az egy hét alatt próbáltam körbejárni néhány belsőbb kerületet. És mindegyiknek megvan a maga szépsége. Egyik nap beültem a Victoria parkba, ami délebbre van a központtól. Ja a központ. Na az a kedvenc. Mármint ahogy jelezve van a térképen. Úgy van ugyanis leírva, City Center /under construction/ (Városközpönt, építés alatt). Mivan? A város közepét éppen építik. Minden városnak van központja, nem? Mármint közepe. De akkor mit építenek. Mindegyfene. Szóval ott egy nagy park. Kacsákkal, libákkal és más kétlábú egyedekkel. Mindenki ücsörög és nézi a semmit. Az emeberszabásúak többnyire romantikázni mennek vagy lovagolni. Vagy pónizni. Miért is ne? A park egyik végében van egy épület ami pont úgy néz ki mint egy elcseszett Capitóleum. Fehér, meg van kupolája, de mintha rosszul építették volna fel. Valami nem stimmel vele. Elücsörögtem egy órácskát, majd elindultam késő ebédelni. Erre fél perc múlva odajön hozzám egy arc, hogy honnan vagyok. Semmi extra. Vagy ezt kér dezték egész nap vagy cigit lejmoltnak. Néha mindkettőt. England, mondom. Na tudom-e, hogy hívják ezt a parkot? Na ezt spec pont tudom. Victorai Park. Nem, nem. Az a régi neve. Most Viharamahadevi Parknak hívják. Jajjdejó, köszi az updatet! És azt tudom-e, hogya az milyen fa? He? Mivan? Nem, nem tudom. De gondolom te tudod. Na az a fehéjfa. Mivanbaszki? Odamentünk a fához, megkapargatta és jé tényleg, fahéj illata volt. Hát mondom, hogy fahéjfa!. Na ilyet se láttam még élőben. (A kerület neve amúgy Cinnamon Gardens). És az mi? Azt se tudom. Tippelj, mondja a fickó. Minek tippeljek? Ismerek kb 3 fát, azok közöl biztos nem az. De tippeljek. Jólvan. Tippelek. Fűzfa. Nem. Gondoltam, hogy nem az. Na az mi? Eláruljam? Jó lenne, mert mondom, hogy 3 fát ismerek fel összesen. Mondott valamit amit nem értettem, de gondoltam örül, ha hangosan whoa-zok. És ez ment fél óráig. A fickórol, aki Rajisként mutatkozott be,vagyis én így értettem, kiderült, ő a park őre, plusz doktorija van növénytanból. Ezt minimum 13szor elmonda. És ismeri az összes fát ami ebben a parkban van. Ami kb 5000 fa. Azanyád. Ugye nem mutatod be az összeset? Ott rohangáltunk és ’ki milyen fát ismer fel’ játékot játszottunk. Ő nyert, nyilván. Aztán a felénél nyanús lett a dolog. Mármint a pali tényleg a fák őre volt, de nem ingyé megy itt a dolog. Miután áttértünk a hangyákra és más állatfajokra, jobbnak láttam elköszönni, mert ezt a végtelenségig tudtuk volna folytatni. És már tartotta is a kis markát. Én meg persze fizettem, mert ilyen olcsón ilyen jót nem szórakoztam és legalább megtudtam pár dolgot a fákról. Meg a parkról. Meg a hangyákról. De nyilván nem emlékszem semmire.

Az ebédet lekésve, gondtoltam teszek egy újabb túrát a tengerparta, mert kezdett lemenni a nap és nagyon jók a fények naplementekor ebben az országban. Rózsaszínes, de nem az a vanília égbolt mint Európában. Erős, szűrt fények. Csudásak. És kb 15-20 percig tart, aztán csá. A tengerpart mellett megy a vasút és ott simán lehet glásszálni, senkit nem érdekelnek a biztonsági előírások. Ha jön a vonat, ne legyél a síneken. Ennyi. Dehát tényleg egyszerű koncept. Tök logikus. Ő jön, te menj. Rengetek a pecás, nem tudom mit fognak, de elütik az időd valamivel. Leültem egy rozsdás sínre és bámultam a naplementét. Pár perc alatt olyan viharfelhők kerekedtek amit utoljára csak a Szellemírtók című film végén láttam. Habos, sötét, gomolygó felhők, megvilágítva a lemenő nappal. Sejtettem, hogy ezt kurvára meg fogom szívni, de nem mozdultam. És igazam is lett. Fél perc alatt fossá áztam. De a fényekért megérte. Én nem, de a kamerám vízálló hamár az órám nem, szóval nagy para nem volt. Megvan amiért jöttem. Már vannak helyek Colomboban ahova visszatérek fotózni, mert ismerem a fényeket a környéken.

• 

• 

• 

• 

Leintettem egy tuktukot és irányba vettem egy Chutney nevű helyet amiről jókat írt az utikönyvem. Azt ugyan kifelejtette, hogy az étterem egy 8 csillagos szálloda halljában van. Ami nem lenne baj, ha nem úgy néztem volna ki mint aki a mosógépből lépett volna ki a centrifuga előtt. És a papucsom se dobott sokat a kinézetemen. Viszont volt rajtam ing! Ázott, de ing. És ha már idáig eljöttem, bementem. Max kapok egy szmokingot kölcsönbe. De törölközőnek jobban örütem volna. Ki ugyan nem néztek a helyről de azért nem éreztem magam otthonosan a selyemterítők és a fehér kesztyűs felszolgálók között. Beengedtek, kaptam egy privát asztal, a terem legkivilágítatlanabb eldugott sarkában a klotyó mellett. Kértem egy gin tonicot. Na ez nehezen ment. A srác többször is megkérdezte, hogy gin-t és tonicot is kérek-e. Hát, ebből áll a gin tonic. De ha jeget és citromkarikát is kapok az is jó. Próbáltam viccelődni. Nem kellett volna. Kaptam egy poharat félig ginnel, kb 1dl, egy külön üveget tonikkal, kb fél litert, majd egy jégvödröt annyi jéggel ami elég lett volna a hátralévő életemre és egy kis tálkában kb két kiló citromot felkarikázva. Nesze bazdmeg, itt a gin tonicod. Mixeljed. És ezért még fel is számoltak 1400Rs (2200Ft). Cseppet drága. És a kaja se volt olcsó. A számlán kívül nagyon rendbe volt minden. 6000Rs-ért (9000Ft) rosszullétig zabaltám magamat curryvel. Londonban nem költök ennyit egy vacsira. Kislattyogtam, immár megszáradva. Sétálnom kellett vagy 1 órát, mert attól tartottam, összehányom magam ha most tuktuk-ba kell ülnöm.

Colomboban, és egész Sri Lankán simán lehet túlárazott helyeket találni. Abszolút számítanak a gazdag, vagy nyugati emberekre. OK, nem ezeket keresem, de nem gondoltam volna, hogy ennyi nyugati cucc van. Pl van kávé kultúrájuk. És van saját kávéjuk. Sri Lanka nem csak a teáról híres. Riverstone kávé, 100% Arabica, Bourbon és Catuvia cuccal keverve. Nekem ez nem mond semmit, de van pár kávé geek ismerősőm akik most tuti hümmügnek. Plusz simán lehet venni Flat white-ot. Persze nem olcsón, de lehet. Betértem egy, a barátaimék által javasolt kávézóba. (Cafe Kumbuk) Mintha Európában lettem volna. Vegán kaják, kurva jó kávé, és a hely mellett közvetlenül egy jógastúdió. A vendégek is csak fehérek. Jönnek mennek a kis jógamatracukkal és isszák a smoothe-jukat. És nem olcsón. Egyáltalén nem. Amennyit itt elkérnek egy havi jógabérletért én annyit még londonban se fizetnék ki. De megy és van rá kereslet. Itt találkoztam először a fém szívószállal. Igen, erre is figyelnek. Nem adnak műanyag szívószálat. Ez a ’no straw’ mozgalom még csak most kezd elterjedni Európában. Nagyon helyes. De már van. Persze vannak olyan helyek is ahol egy sima koktélhoz adnak vagy hatot, de akkor szolni kell, hogy skacok, a következőhöz ne már, van egy hétre elég. Át kell írni a fejemben pár gondolatot. Azért mert ez Ázsia, akkor itt nagyon mások a dolgok. Nem mondanám, hogy előrébb, vagy elmaradottabb, mert mihez képest. De ha kell európai cucc, akkor van. Emellett elfér a helyi kínálat is. Tudnék pár országot mondani ahol példát vehetnének arról ami itt folyik. Megy a szelektív hulladékgyűjtés, nincs szemét az utcán és a többi. Sri Lanka tiszta. Kupis, de tiszta. Még a vidéki városok is. Kuka ugyan nincs sehol, de mégis tiszta. A kontraszt viszont óriási. Mert ugye meg lehet vacsizni papírtányérról 100Rs-ért, vagy damaszt terítőre pakolt porcelán tányérról is 2000Rs-ért. Ez 20x ár. Ez kb olyan mint Budapesten egy kifőzde ahol egy leves 1000Ft, de ha jobb helyre megy az ember, szebb környezetben megeheti ugyanazt 20.000ért. Ok, nyilván erős az összehasonlítás, de árban ez van. Van drága étterem Budapesten, de nem hiszem, hogy 20 ropi egy tál borsóleves. Az alkohol drága. Külföldi borok, whiskyk húzósak. A helyi olcsó. És miútán rájöttünk, hogy belénk az is jó, a tizedik gin után meg pláne, áttértünk a helyi cuccra.

Lett egy kedvenc helyem. Szintén egy kávézó kajálda dolog. Barefoot Gallery Cafe. Voltam már ott vagy 4szer, és sosem csalódtam. Ez is kicsit nyugatias, de jó a kávé és lehet helyi curryt enni. Meg van sör. Itt láttam először fehér felszolgálót. Egy ausztárl pali. Az is hogy keveredett ide? És nem ő viszi a helyet, hanem van aki neki dirigál. Emellett a helynek van egy boltja, vagy a boltnak egy kávézója, attól függ, honnan nézzük. Könyvesbolt. Hogy rohadna meg! Próbálok kevés cuccal utazni, de azért sikerült vennem két könyvet. A fotóalbumok se rosszak de azért az már túlzás lett volna. Majd mielőtt lelépek Sri Lankáról veszek párat és hazapostázom. Sőt, jó kis ruhaboltjuk is van, ahol sikeresen leakasztottam egy tökéletes kendőt. Mindenre jó. De tényleg mindenre. És helyi, nem made in China fos. Sőt, még találkoztam is a nővel aki szőtte. Ott ül a kertben a klotyóval szemben és szövögeti a motyókat.

Egyik este belekeveredtem egy utcai mulatságba valahol a tenger partján, ahol utcai árusok nyomatták a helyi kajákat. Mi ezt most divatosan Street foodnak hívjuk. Kaja az utcán. Nem újdonság, de mi európaik szeretjük újra feltalálni a spanyol vi(g)aszt és új neveket adni ezer éves dolgoknak. Legyen. Ettem sült rákot, meg ittam újságpapírba csavart dobozost sört. Azért volt becsomagolva, mert elvileg nem lehet utcán csak úgy sörözgetni, de mivel mindenki így issza, nem kicsit feltűnő. Azt is úgy pult alól, jó drágán lehet kapni. Ezt is megoldják a túristáknak. Kicsit olyan volt a hely mint a balaton, csak itt friss a cucc és több a sri lankai (ezt hogy írják helyesen jóanyám?) És a tengerpartól beljebb van egy hosszú utca ami kb olyan mint az Andrássy, csak nincs annyi fa. Nyugati termékeket árulnak, olcsóbban. Van meki, meg pizza hut és hasonlók. Nem tudom. Nem ilyenre számítottam. Semmi bajom vele, mert érdekes egyveleget alkot így a városkép, de más volt a fejemben. Az egyetlen másik ázsia ország ahol jártam az India volt és Mumbai ledöbbentett. Kosz, káosz, nyomorultnál nyomorultabb emberek mindenhol. Valahol ez volt a fejemben. De nem. Abszolút rendbe van. Szóval ha valaki ázsia feelingre vágyik minusz a keleti sokkra, akkor Colombot ajánlani tudom. (Meg így 1 hónap után, egész Sri Lankát).

A külváros az már más téma, de arra úgyse jár senki. Csak én, mert az is érdekel. Egyszer amikor a sok közül eltévedtem, találtam egy utcát ahol a tuktuk-okat szerelik. Mint egy roncstelep. Félmeztelen egyedek hegesztenek mindenfélét. Gyerkőcök pakolásszák a vasakat nagy halmokba. És mindezt az utca közepén. Kibaszott érdekes. Ott szerintem fehér ember még nem járt. Oda tuti visszamegyek még és eltöltök egy napot fotózással, mert abból egy National Geographic cikk tuti összejönne.

Colomboba érdemes ellátogatni és eltölteni akár egy hetet is mert van mit nézni. Minden igényt ki tud elégíteni. Legyen az csumpi kajálda, vagy full luxus etető. Parkok, tavak, felhőkarcolók, bárok. Szintén kedves barátomékkal betévedtünk pár helyre a Fort negyedben. Igazi frankó kis tetőteraszos bárocska. A kaja nem volt túl meggyőző, de inni mentük arra meg pont jó volt. Colombo. Pipa.

A következő posztban pedig kiderül miért is vagyok itt, miért találkoztam pont itt Zolival és Andiaval. Végére akartunk ugyanis járni a legendának, miszerint van délen a tengerparon egy Lucky nevű bár, amit állítólag megvett egy angol pár. Egyik este úgy betaszajtottak, hogy a tulaj rájuk sózta a helyet. Konrétan megvették. Nos, miután találkoztunk a tulajjal, és láttuk mi is megy ott, hát….

Kaja, Pia, Mulatság

Barefoot Gallery and Cafe
Chunteys Colombo
Cafe Kumbuk
Dutch Pub
Upali’s Colombo