Kicsit félve kezdek neki ennek a posztnak mert csak nagy vonalakban emlékszem a történtekre. Lehúztam délre a tengerparta, hogy végre találkozzam budapesti barátaimékkal, aminek az lett az eredménye, hogy megittunk Sri Lanka teljes gin készletét.
Zoli és Andi – a továbbiakban Zandiéknak fogom őket hívni, mert nincs kedvem egyenként leírni a nevüket – már 3 hete Sri Lankán rostokoltak és eljött az ideje az együtt barangolásnak eme csodás szigeten. Ők már letudták a szokásos túrista cuccok nagy részét, amiről én majd csak később fogok beszámolni mert én csak most kezdek neki. A hely nagyjából adott volt csak az időpont volt kérdéses. De azt is sikeresen belőttük plusz minusz 1 napra. Nekem Colomboból, egy 190km-re lévő városkába, Tangalleba kellett eljutnom. Ez egy Shinkansen gyorsvonattal alig lett volna 1 óra, de Sri Lankán a vonatok más sebességre vannak kalibrálva, így itt ez 6 órát jelent. Indiával ellentétben sokkal könnyebben és egyszerűbben sikerült vonatjegyet szerválnom. Elég volt 2 nappal előtte foglalnom és mivel gazdag nyugati túrista vagyok, csak első osztályon utazom. Kőkemény 1200Rs-ba (1600Ft) került az első osztályú jegyem erre a távra. Lószar. Reggel 6-ra berendeltem egy tuktukot és bíztam benne egyikünk se alszik el. Álmosan, de simán kiértem az állomásra. A peronon csatlakoztam a többi fingomnincsholkell felszállni túristhoz, de egy kulcstartót áruló bácsika a segítségünkre sietett és megmutatta hova álljunk a peronon, hol lesz az első osztály amint befut a vonat. Gondolta mi nem akarunk nyomorogni a szerencsétlen helyi arccokkal egy harmadosztályú tehénvagonon, mert aki nem tud kipengedni ennyi halom pénzt annak az jut.
Azért az első osztályt nem úgy kell elképzelni mint az Orient Expressen, ahol még saját inast is kap a kedves utas. Volt 18 ülés, 3 ventillátor a plafonon és pár kinyitható ablak. Azért a kárpitossal egyszer szívesen elbeszélgetnék miért gondolta, jó ötlet, műbőrrel bevonni az üléseket. A három szerencsétlen ventillátor nem fogja a 40 fokot kellemes 20 fokra lehűteni. Colombo határában már mindenkiről patakokban folyt a víz. Saját és más vize is egyaránt. Csak úgy cuppoktunk az üléseken. De az állomásokon felszálló, hűtött üdítőt árulóknak is meg kell élniük valamiből, szóval gondolom ez volt a koncepció. Én 20 perc után feladtam a küzdést testem nedveivel és új megoldás után néztem. Fogtam magam és beálltam az egyik nyitott ajtóba- Imigyen hűtve és csodálva tettem meg a röpke 6 órás vonatutat. El se mozdultam a helyemről, mert láttam másoknak is eszébe jutott ez a mefgoldás. Ez az enyém, keress magadnak másik ajtót.
Az 50km/órával suhanó táj viszont csodaszép volt. A sínek ugyanis végig a tengerpart mellett lettek lefektetve, gondolom így anno egyszerűbb volt összekötni a kikőtővárosokat. Félúton Galle városkájába is befutottunk amiből sokat ugyan nem láttam de legalább kaptunk egy új mozdonyt, ami az elözőhöz képest nem volt jobb csak büdösebb és mivel közvetlenül az első osztályú vagonhoz kapcsolták a füstöt is jól a pofánkba tolta. A nyitott ablakok zárttá válták növelve ezzel a szaunaérzést. Az ajtó hely értéke triplájára nőtt. Tartottam magam és nem engedtem át hiába mosolyogtak rám oly kedvesen.
Matara-ig vitt csak a vonat, onnan kellett Tangalle-ba átvergődnöm, amire két opcióm volt. Vagy még másfél óra buszozás vagy 40 perc taxi. Mivel már rohadtul szerettem volna Zandiékatt látni, akármennyit fizettem volna csak lettem volna már ott. De azárt nem adtam magam könnyen és halál lazán alkudoztam. Meg is úsztam 2000Rs (3000Ft)ból egy 40km-es taxizást. A helyet ahova mentem, a taxis nem ismerte, de miután végigkérdeztünk minden lakost, végül meglett a hely. Megérkeztem a hírhedt Lucky Beach nevű intézménybe.
Nade, mi is ez az egész. Kb fél éve volt az Index-en egy cikk, amit ők is átvettek az angol The Guardian-tól. A cikk szerint, egy angol pár annyira bepiált, hogy reggeli mellé megvettek egy Lucky Beach nevű helyet. Ez a story a Story magazinban is gyanús lenne, de angolok lévén, bármi megtörténhet. Én amikor még csak tervezgettem hova kellene 2019-ben utazni, egyáltalán nem volt a képben ez az ország. Zandiék is már régóta tervezgettek egy távoli utazás és felmerült Sri Lanka neve. Nekem kábé mindegy volt hova megyek. Kitaláltunk, hogy akkor menjünk Sri Lankára külön külön és találkozzunk a Lucky Beachen és igyunk meg egy rumot. Legyen ez a cél. Ezért jöttünk Sri Lankára. Hogy igyunk egy rumot. Miért is ne? Nekem ennyi elég. Viszont csal jelzem, rumot elfelejtettünk inni, szóval mindenképpen vissza kell mennünk!
Ők egy nappal hamarabb érkeztek mint én és két éjszakára foglaltak ott szobát. Na amint megérkeztek, jöttek a bonyodalmak. Már nem volt szabad szoba, túlfoglalták a helyet. Magyarul valamit jól elkúrt a manager, de cserébe kaptak egy sokkal szarabb helyen egy sokkal szarabb szobát. Zandiék ebbe nem akartak belenyugodni, de más lehetőség hiján belementek, de azért lealkudták az árát jócskán. A második éjszakát már a Luckyban tölthették. Ez azért fontos mert velem pont ugyanez történt. Amint én megérkeztem, ugyan ez volt a szöveg. Nincs hely, de van máshol. Én is lealkudtam, de jeleztem a srácnak, hogy ezt már a barátomékkal is eljátszottad. Jajj, persze sajnálom, blablalbla. Én viccesen jeleztem neki, akkor ingyen sör az jár. Ezen csak röhögött. Meglátjuk ki nevet a végén.
Pofátlanul lenyúltam a motorját és átcuccoltam a másik helyre. Majd visszatértem és nekiálltam alkoholizálni. Na ez az alkoholizálás kb 8 napig tartott. Zandiékkalval való első köszönő öleléstől, az utolsó elbúcsúzó ölelésig vizet nem ittam. Konkrétan gin tonicon és sörön éltem. Meg nagyjából ők is. Néha ettünk is. Közben befutott az a manager aki állítólag eladta az egész hóbelebancot. Jót röhögtünk, hogy velem is eljátszotta a nincs szoba dolgot. Én meg továbbra is nyomattam az ingyen sör szövegemet. De, és a lényeg, a hír igaz. Tényleg eladta a csehót egy részeg londoni párnak. Pontosabban a bérleti jogot, ő meg viszi a helyet. Nem csodálkoztunk. Ahogy az a gyerek kezelte a dolgokat, bármit el tudtunk képzelni. Pl semmit nem írt fel mit ittunk vagy ettünk. A nap nagy részében nem volt képben. Elbandázott a vendégekkel, szivogatott a sarokban és elvolt mint egy jófej manager. Helyes balfasz gyerek volt. Egy szelet kenyeret nem bíznék rá. Közben tovább szivattunk, hogy ingyen sör. Ezt azért hangsúlyozom ennyira, mert én tényleg csak poénnak szántam, jó egy inygen sörnek örültem volna de másnap amikor távoztunk semmit nem fizettünk az elöző este fogyasztásért. Csak az aznapi reggelit fizettük ki. Mi nem vitatkoztunk, mert minek. Most tényleg én bizonyítsam be, hogy mit ettünk ittunk. Szóval jól berúgtunk ingyen. Rendes körülmények között szoktam szólni ha nics rendben a számla, de csak akkor a jófejek a felszolgálók. Itt azt hiszem ez volt a korrekt döntés. A szállás és a hely amúgy nagyon pöpec, pont a tengerparton, kaja pia jó, kár, hogy így elbassza a gyerek. Mármint nem nekünk, hanem a tulajoknak. Kiváncsi lennék azért az éves főkönyvre…
Másnap, immár közösen, továbbálltunk egy Hiriketiya nevű helyre. Na az maga a paradicsom. Én össze vissza négy napot maradtam a kis falucskában, Zandiék két nap után leléptek. Amiértet most hagyjuk. Nem vesztünk össze, csak nekem maradnom kellett több ok miatt is. Megérkezve gyorsan lőttünk magunknak szállást a tengerparttól alig 10 méterre. Egy idős nő, neki a lánya és unokája lakott még a házban. A szállások nagy része amúgy ilyen ‘homestay’ dolog ahol a házigazdával egy fedél alatt kell szunyálni. Szokott lenni reggeli, meg vacsi is ha kér a vendég. A falu igazából egy öböl köré épült. Igazi szörfös paradicsom. Semmi más nincs ott mint szálláshelyek és bárok-kajáldák. És minden sétatávolságra. Mi kb két hely között ingáztunk. Az egyik a The Groove, a másik a Dots nevű hely volt. Ez a két hely volt a legjob a faluban. Szerintünk. Amikor eluntunk az egyiket átmentünk a másik helyre. Vagy amikor elfogyott a gin. Nem vicc. A The Groove nevű helyet kiittuk a ginükből. A számlán ha jól emlékszem 21 gin tonic volt. Nem egyszer… De nem azért fogyott el mert bénák voltak és elfelejtettek rendelni, hanem aznap este telihold volt, ez náluk ünnep és akkor nincs alkoholizálás Sri Lankán. Nem voltak felkészülve ránk. Ha nincs gin, akkor menjünk át a másik helyre. Azért útközben magunkhoz vettünk egy üveg vodkát és vizet, hogy ne legyen akkora a baj ha a másik helyen nincs alkohol. Jól sejtettük. Zero alkohol. De nem lett baj mert vittünk magunkkal vodkát. Plusz teljesen véletlenül belefutottunk egy élőzenei dologba. Rettentő jó muri volt. Ittuk a vizespalackból a vodkánkat és hallgatuk a zenét. Közben ettük a friss tengeri tonhalat.
Amint vége lett a muzsikának és a jogás lányok is leléptek, mert másnap ugye reggel hatkor jóga, nem lehet dorbézolni éjfélig, mi folytattuk a piálást amíg ki nem dobtak. Ezekről, mármint a jógás csajokról és magáról a helyről később külön írok, de elég annyi, hogy elég nyugati klientúrával számolnak. Jógatáborok, smoothiek, flat white-ok és szörf minden mennyiségben. De erről majd később, külön.
Hazafele Zoli azzal viccelődött, hogy nem találja a szobájuk kulcsát. Na a viccből az lett, hogy az enyém nem lett meg. Nem para, biztos van pótkulcs. Nincs. A probléma tovább hatványozódott azzal, hogy senki nem volt otthon csak az idős néni és aki semmit nem értett az egészből. Kérdeztem, hol a pótkulcs meg a többiek. Semmi. Ő is mondott valamit amiből én se értettem semmit. Ez ment 10 percig. Aztán megkértem a szomszédot, fordítson már mi van, mert keztdem unni az Activity szintű kommunikációt. Nincs pótkulcs, keressmen meg az enyémet. De hogy keressem meg? Bárhol lehet innen odáig, mindenhol lehet. Nem keresem meg, nincs értelme. Aztán a néni elkezdett valamit mutogatni amiből azt értettem meg, hogy imádkozás. Imádkozok én veled szívesen, de attól nem lesz meg a kulcs. Aztán rájöttem, a templomban van a lánya, neki van pótkulcsa. Ok akkor menjünk templomba.
A néni fogta magát és megindult a templomba. Gyalog. Gondoltam pár perc séta és ott leszünk ezért és elindultam vele. 10 perc után rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Mert még abban se vagyok biztos mi a franc folyik itt, hova megyünk? Megállítottam pár helyi arcot, fordítsa már le mi történik. Ők se értették. Én a végén már csak annyit akartam megtudni, hogy azt nem értik mi történik, hova megy a néni, vagy értik, csak nem tudják lefordítani. Vagy ezek kombinációja. Semmi. Na akkor vesztettem el azt amit ilyenkor el szoktak veszíteni. A kulcson kívül. Nem fogok este 11kor egy idős, nem túl beszűmítható nénivel az erdőben sétálgatni, úgy, hogy azt se tudom hova megyünk. Vagy, hogy céllal megyünk-e, vagy csak úgy bele a semmibe. Leintettem egy tuktukot és megkértem beszéljen a nénivel. Ő végre megértette, a templomba megyünk. Remek, akkor menjünk. 15 percig mentünk. Na ezt akarta a ő legyalogolni velem a sötétben! Beszarok. De megérkeztünk.
Azt hittem bemegy, elkéri a pótkulcsot aztán haza. Nem, kirángatta a lányát és az unokáját a templomból. Na akkor kezdtem magam kurva szarul érezni. Ennyire nem volt fontos, ráértünk volna míg vége van a szertartásnak, de ezt, meg semmite se, nem tudtunk lekomminukálni. Alapból kedvesek itt az emberek, mindíg mosolyognak és örülnek. De ahogy a lánya rámnézett, amint jött ki a templomből, azt nem fogok egyhamar elfelejteni. De a slusszpoén még csak ezután jött. Elindultak haza, gyalog. Hova mentek, itt a tuktuk, minek gyalogoltok? Meggyőztem őket menjünk tuktukkal. Fizetem, csak menjünk azzal. Hazaértünk, pútkulcs persze nem volt. Kaptam egy rozsdást kést, hogy azzal feszítsem fel az ajtót. Ohogyba..na meg. Mondtam nekik ez így nem fog műküdni. Nincs másik kulcs? Nincs. Deazhogy. És ha ti veszitek el? Mindegy, akkor alszom Zandiéknál, aztán majd holnap kitaláljuk mi legyen. És akkor megtörtént az amit egyhamar nem felejtek el. Meglett a kulcs. A táskámban volt. Pontosabban már kiesett mikor megtaláltam, de biztos ott volt. Nagyon menő táskám van, csak kicsit zegzugos, és néhány zug átzug ide meg oda. Ahova betettem a kulcsot eredetileg, onnan átesett egy másik zugba. Az a zug meg kicsit lyukas zug és kulcs meg kipotty. Olyan kibaszott szarul még sosem éreztem magam. Kirángattam a szerencsétleneket az ünnepi szertartásról, miközben végig megvolt a kulcs. Rettentően szégyelltem magam. Nem győztem összetett kézzel hajlongani. Meglett a kulcs és úgy tűnt akkora para nincs mivel szép nyugisan leültek vacsizni meg tévézni. Nade, mint tudjuk, karma egy rohadt dög, ezt valahol tuti vissza fogom kapni. Másnap vissza is kaptam a pofámba az egészet.
Másnap Zandiék átköltözek egy másik helyre mert a szobájuk már nem volt szabad. Aznap a szokásos gintonikozással és fürdőzéssel telt. Talán motoroztunk is egy kicsit. Ja igen elmentünk bankba. Na arról majd megint külön írok. Az itteni hivali dolgok külön bejegyzést érdemelnek.
Este folytattuk a piálást, immár négyesben, ugyanis előző este megismerkedtem egy londoni csajjal, Lottival, és meghívtam csatlakozzon hozzánk az esti italozáshoz. Zandiék éjfél körül leléptek mi meg továbbmentünk egy nagyon fura helyre tovább inni. Igazából már csak az az egy hely volt nyitva. A hely lényegében 5 székből és egy omladozó pultból áltt a tengerparton. Rajtunk kívül csak másik két angol csaj volt a helyen. Csak miattunk maradtak nyitva és még két tál sültkrumplit is tudtak gyártani hajnal 2kor. Nem értem hogyan. Rettentően berúgtunk ahogy azt kell és ha jól emlékszem fürödtünk is a tengerben, ami nem nagy cucc csak gatya lehet nem volt rajtam. Ez nem is fontos. Viszont ami érdekes, ahogy kémleltük az eget feltűnt, itt teljesen más az égbolt. Nem ott vannak a csillagok ahol lenniük kellene. Legalábbis Londonból nézve. Annyira közel vagyunk az egyenlítőhöz, hogy néhány csillag amit csak a déli féltekről, vagy féltekéről, átnyúlik ide. Vagy délégbolti? Pl az Orion csillagkép, ami Európában közel van a horizonthoz, itt az égbolt tetején tanyázik és az északi sarkcsillag van a horizonton helyette, ami alig látszódik. Ha az egyenlítőnél lennék akkor már nem látszódna. Hehe. Ravasz.
Miután levizsgáztam csillagismeretből, hazafele vettük az irány. Lotti el, én pedig visszatértem kis szobámba. Tértem volna, ha a karma nem lépett volna közbe. Az öreg néni elfelejtette, én még nem alszom és kizárt. Hajnal 3. Zandiék alszanak. A csajnál nem alhatok mert nem tudom hol lakik. Kontakt sincs hozzá. Akkor hol alszom? Gondoltam alszom a parton, de sok a szúnyog, meg a nap reggel 6 és 8 között szénné égetett volna az tuti. Maradt az a remek ötlet, betörök Zandiékhoz. Szerencsére betörtöm nem kellett, de Zolira így is sikerült a frászt hoznom, amikor megjelentem a szobájukba és a lehető legjobb taktikát választotta arra, kevésbe legyek félelmetes. Lassan, osonva közeledtem az ágyukhoz, miközben azt suttogtam “csak én vagyok ne ijedjetek meg!” Zoli persze majd beszart, de szerencsére nem gyilkolt le másnap és jó barátként felajánlota, aludjak az ágyban velük. Én úgy tartottam méltónak, hogy inkább a földön alszom. Ez jár nekem az elöző esti történések után. Megérdemeltem.
Másnap Zandiék elhúztak Mirissaba, én még maradtam egyrészt a csajszi miatt, másrészt kitaláltam, hogy írok egy cikket a helyről és azon belül is a The Groove nevű helyről. Átköltöztem Zandiék volt szobájába és lezsíroztam egy interjút a tulajjal. Egész nap a helyen lógtam miközben fotóztam mindent és mindenkit. Ennek a személyzet nagyon örült. Én is. Ismét része lettem egy kis valóságbuboréknak. Rettentő jól összehaverkodtunk, annyira, hogy szinte csak pár dologért fizettem ezután. Kávéért, reggeliért nem. Ginből is kaptam párat grátiszba. A csajszival végül nem találkoztam, elvesztünk egymást azon a tenyérnyi helyen, de nem is baj. Volt más dolgom. Ittam, írtam, fotóztam.
A következő nap pedig már tényleg tovább kellett állnom, mert Zandiéknak már nagyon hiányoztam, meg ők is nekem, így délután buszra szálltam és irányba vettem Unawatuna nevű városkát. A tulajjal pedig majd találkozom később, mert Hiriketiyaba még biztos visszajövök mielőtt elhagyom Sri Lankát, és majd akkor befejezem a kis cikkecskémet.
A következő részben még több piálásról lesz szó, valamint egy hegy tetején lévő bárról, amit lényegében házibulivá alakítottunk. Annyit sikerült ott innunk, hogy még a a pultos se nagyon tudta követni.
